Menu

Koncert és betlehemes találkozó

2005.12.21.

Szombaton délelőtt miközben a Csokonai Művelődési Házban az érdeklődők a Koncertmuzsika Zenekar előadását hallgatták, Budapest több helyszínén, így a XV. kerületben is zajlott a XV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó.

A Csokonai Művelődési Házban délelőtt nagy sikerrel és több mint száz gyermek előtt koncertezett a Koncertmuzsika Zenekar. A Zenekar már több mint nyolcvan évvel ezelőtt alakult, 1922-ben zenetanárokból. A muzsikusok repertoárja a barokk zenétől a klasszikus, romantikus zenén át az operáig, operettig terjed. Koncertjeiken szólistaként rendszeresen szerepelnek rangos művészek, fiatal tehetségek. A fiatalok előtt itt a XV. kerületben a karácsonyhoz, a karácsonyi ünnepekhez szorosan kapcsolódó mű, Csajkovszkij: Diótörőjének megszólaltatása mellett a még oly népszerű Saint-Saens:Állatok farsangja című darabja illetve Weiner Leó: Csongor és Tünde szvitjének részletei is felcsendültek.

Az előadással egy időben Pestújhelyen és Újpalotán is készültek a résztvevők a XV. Nemzetközi Betlehemes Találkozó előadásaira. A találkozó még az előző nap, december 16-án vette kezdetét a FONÓ Budai Zeneházban, majd 17-én a Magyarok Háza, az Angyalföldi Gyerekház, a Pesthidegkúti KKMH, a Néprajzi Múzeum mellett a Pestújhelyi Közösségi Házban a nagymuzsalyi bábtáncoltatók, a salánki betlehemesek valamint az eszenyi roma betlehemezők mutatkoztak be, délután pedig az újpalotaiak karácsonyfájánál, a Fő téren egy ma is élő hagyományos betlehemes játékot láthattak az érdeklődők, a Füzéri Magyar Betlehemes Csoport előadásában.

A XV. Nemzetközi Betlehemes Találkozón a világ különböző tájairól származó betlehemes előadások voltak láthatóak, így alföldi pásztorjátékot, görögkatolikus betlehemest, dunántúli pásztorjátékokat karácsonyi kántálást, a kölcsei felnőtt hagyományőrzők református bábtáncoltató betlehemest mutattak be, német nyelvű Kristkindl játékot, román turkajárást, de érkeztek a Kárpátaljáról, a Tiszahátról énekes betlehemes játékot csillagjátékot várunk; a Felvidékről, Erdélyből, a Vajdaságból, Szlovéniából, s Ausztriából Burgenlandból is érkeztek fellépők.