Menu

Színjáték minden mennyiségben

2005.12.05.

November utolsó hétvégéjén (pénteken és szombaton) adott otthont az ANNO 2005 programsorozat keretében az I. Újpalotai Diákszínjátszó találkozónak az Újpalotai Közösségi Ház.

A zsűriben Érsek-Csanádi Gyöngyi, színész is ott ült Zurbó Péter, drámapedagógus társaságában. Előbbi két nappal korábban az Aranyszamár Színház: Brémai muzsikusok című produkciójában is fellépett nagy sikerrel, melyen nagyon sok gyermek vett részt.
A kétnapos I. Újpalotai Diákszínjátszó találkozón pedig mind kerületi, mind fővárosi, mind vidéki diákok bemutatkoztak.
Pénteken délelőtt az ÚSZIK-ban a XV. kerületi ÉNO fiataljai Történelmi táncokat mutattak be Baloghné Krisztina csoportvezető segítségével, majd ismét a táncé volt a főszerep: a Gyengénlátók Általános Iskolája – Zenés Történelmi Szakköre A magyar történelem zenében és táncban címmel táncfantáziát koreografált (szakkörvezető: Szőts Etelka). Délután először a Hartyán közi Általános Iskola 3.b. osztálya (csoportvezető: Mészárosné Polgári Anna) Lázár Ervin: Dömdödöm (színjátékváltozatával lépett színpadra, majd ugyaninnen érkeztek a bábszakkör tagjai Kemény Magdolna csoportvezető kíséretében. Ők Balázs Béla: Fából faragott királyfi című darabját játszották el.
Nagy sikere volt, s nem véletlenül emelte ki a programból a zsűri a Kossuth Lajos Általános Iskola 3. A osztályát, akiki egy román népmesét, a Tojásmesét játszották el. csoportvezetőjük Kálvinné György Gabriella, majd A három pösze lányról (Patkó Jenő írta) szólt a Csiribirik (László Gyula Gimnázium, Általános Iskola) csoport darabja (csoportvezető: Lovasné Pásztor Kinga). A Kolozsvár Általános Iskola Diákszínjátszói egy krimi színrevitelével léptek a színpadra Itt a betörő címmel (csoportvezető: Nagy Krisztina), majd miután értékelésre, s szakmai beszélgetésre került sor a csoportvezetők és az érdeklődők részt vételével Áramszünet címmel a Vakrepülés Színjátszó Egyesület interaktív műsorán vehették részt mind a találkozóra meghívott gyerekcsoportok, mind az érdeklődők, amelynek hatalmas sikere volt.
Szombaton délután a László Gyula Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Kavicsos közi épületében folytatódott a diákszínjátszó találkozó. Először a mosonmagyaróvári Ujhelyi Imre Általános Iskola tanulói mutattak be egy táncfantáziát A dzsungel könyve címmel (csoportvezető: Ócser Zita), majd a Színesek Társulat (Gárdonyi Géza Általános Iskola, Csonkaegyhát) Borsos Miklós vezetésével állította színpadra Az égig érő fa című magyar népmesét.
Szintén két ismert darab- igaz átiratban- a Lúdas Matyi és a János Vitéz került színre a Széchenyi Színjátszó Kör (Széchenyi István Általános Iskola és Művészeti Iskola, Kerepes) előadásában (csoportvezető: Anga Erika). Mosonmagyaróvárról érkeztek a Móra Ferenc Általános Iskola diákjai, akik Lázár Ervin: A négyszögletű kerek erdő című könyvéből írt darabot mutatták be- csoportvezető: Blahovits Márta. Ekkor került sor ismét szakmai értékelésre, majd a zsűri ünnepélyes értékelését követően a csonkaegyháti Saltarello Gyermek Táncegyüttes részt vételével táncházra került sor.
A zsűri összegző értékeléséből kiderült, hogy a pénteken bemutatott előadások jobban tetszettek nekik, de mindamellett kiemelték, hogy nagyon tehetséges gyerekek foglalkoznak a színjátszással, s a kerületi diákokra is mindez igaz. Külön elmondta a zsűri két tagja, hogy a Kossuth Általános Iskola diákjainak előadása kiemelkedő volt.