Menu

Hétköznapok biztonsága az ünnepnapok nyugalma

2019.12.21.

Három fővárosi bizottságban is helyet kapott, mi több az egyik legfontosabb testület vezetője Cserdiné Németh Angéla. A polgármester évértékelésében arról nyilatkozott, miként sikerült elkezdeni az ötéves ciklust, és karácsony közeledtével a szociális érzékenység fontosságára is kitért.

Az elmúlt két hónap alatt milyen döntések érintették a lakosság mindennapjait?

A leglátványosabb változás a nyugalom és a normalitás visszaállítása: az elmúlt évek harcai, botrányai és gáncsoskodásai után a kerületiekért dolgozni akaró képviselők alkotják a többséget a testületben. Végrehajtottuk a kerületünkért dolgozó intézményi, egészségügyi munkatársak bérfejlesztési programját, megindulhatott a kerületi rendelőintézet számára a CT-berendezés beszerzése, valamint a büdzsé hiánya miatt megrekedt út- és más jellegű felújítások előkészítése. A mellettem álló biztos testületi többség bebizonyította, hogy az összefogásban résztvevő pártok és szervezetek nemcsak a választások megnyeréséig zártak össze, hanem dolgozni is együtt szeretnének, ezért a képviselők közös frakcióban dolgoznak.

Fővárosi tisztségeivel hogyan tudja a kerületi ügyeket előmozdítani?

A kerület nyugodt élete és fejlődése elképzelhetetlen Budapest nélkül, márpedig az előző években meg kellett tapasztalnunk, milyen az, hogy ha másodrendű budapestinek tekintenek 80 ezer lakost. Hiszen elhangozhatott az vezetők részéről, hogy a XV. kerületben egy fillér sem fog jutni útfelújításra, a szúnyogirtásnál pedig nem a lakosok érdeke, hanem a politikusok számítása volt a döntő. Azzal, hogy a XV. kerület polgármestereként fontos fővárosi pozícióhoz jutottam, azzal nem az én politikai karrierem lép szintet, hanem az általam képviselt 80 ezer ember jelenhet meg értékén. Nem elvetlen protekcióért fogok könyökölni a fővárosban, hanem azt fogjuk elérni, hogy a problémáinkat a helyükön kezeljék: világos, az Erdőkerülő út és Zsókavár utca felújítása minden kivételezés nélkül halaszthatatlan feladat. Azt is várom, hogy a főváros többé ne csuklóztassa a kerületet évekig a megígért és elkezdett fejlesztésekkel.

A jövőben milyen intézkedéssel könnyítik meg a rászorulókat, a helyi szociális rendeletben, illetve a bérlakás pályázatoknál lesznek-e változások?

A karácsony kapcsán érdemes megemlíteni, hogy a kerületi kisnyugdíjasok tízezer forintos Palota karácsonyi támogatásra jogosultak, a legrászorulóbbakhoz pedig tartósélelmiszer-csomagot juttatunk el. Az említett rendeletekkel és általában önkormányzatunkkal kapcsolatban megindul egy felülvizsgálat, áttekintjük, hogy hol lehetne hatékonyabbá tenni a működést és mi vált be a meglévő szabályozásban. Új ciklus kezdődött, a mellettem álló többséggel minden lehetőségünk és felelősségünk megvan ehhez a felülvizsgálathoz. Abban határozott vagyok, hogy a meglévő, erős kerületi szociális háló csak tovább erősödhet, mert a programunk középpontjában az ember áll. Éppen ezért a kerületben, a kerületért dolgozók – legyenek dajkák, konyhások, ápolónők, orvosok vagy hivatalnokok – megbecsüléséért is mindent meg fogunk tenni. Ugyanis lehet bármilyen erős többsége a polgármesternek a testületben – gondozni az időseket, nevelni és beoltani a gyerekeket nem én fogom.

A kerületi büdzséhez kérik az itt élők javaslatait, mit várnak ettől a kezdeményezéstől?

A választási kampányban tízezer kerületivel beszéltünk és a kétharmadosnál is erősebb testületi többség birtokában sem gondoljuk azt, hogy mi mindent jobban tudunk. Ezért kérdezzük meg az itt élőket arról, hogy melyek azok a kisebb vagy nagyobb problémák, megoldandó helyzetek vagy éppen fejlesztések, amelyek szerintük fontosak a szűkebb lakókörnyezetükben és az egész kerületben. A testület egyéni képviselői, vagyis a Mindenki a Tizenötödikért frakció tagjai december közepétől kezdve felkeresik a választókerületükben élőket ezzel a kérdéssel. Az a meggyőződésünk, hogy csakis a rákospalotaiakkal, pestújhelyiekkel és újpalotaiakkal együtt gondolkodva irányíthatjuk a XV. kerületet.

Hamarosan átlépünk az új évbe, mivel kezdik a januárt?

Ahogy előbb érintettük, a kerületiek javaslatait kérjük a 2020-as büdzséhez, mert a költségvetési rendelet megalkotása a legfontosabb feladat. A mellettem álló biztos testületi többséggel nem ismétlődhet meg az, hogy egyes politikusok önös érdekből blokkolják a normális működést, ezért a szociális biztonságot továbbra is garantáló, a kerület fejlődését szolgáló, az itt dolgozók megbecsülését biztosító költségvetést alkotunk. Szintén az év elején elindul az elmúlt 20 év legnagyobb XV. kerületi beruházása, a főgyűjtőcsatorna építése, ez januártól már érinti a Mogyoród útja közlekedését. A Szántóföld utcai csarnok megvalósításáról és forrásigényéről új előterjesztés készül, ennek fényében döntünk a beruházásról. Az év első hónapjaiban pedig arról is döntünk, hogy milyen keretek között végezzék az önkormányzati feladatokat kerületi cégeink.

A szeretet ünnepére mit üzen a városrész lakóinak?

A karácsony – eredeti üzenete mellett – nagyon sokféle jelentéssel bír ma már. Azonban egy közös ezekben a jelentésekben: a megnyugvás, amit szerencsés esetben szeretteink körében élünk át. Ezt mi itt, Rákospalotán, Pestújhelyen és Újpalotán tesszük meg, mert ez az otthonunk, itt nőttünk fel, itt élünk. Mindenki joggal várja el tőlünk, vezetőktől, hogy ehhez a lecsendesedéshez az év többi napján megfelelő körülményeket teremtsünk. A megnyugvásra azt hiszem a XV. kerületben élőknek idén fokozottan is szükségük van, mert az év nagy részében a hétköznapi életünket olyan gondok árnyékolták be, amely mindannyiunktól plusz energiákat kívántak. A kerületiektől kapott erős felhatalmazás a következő évben arra kötelez minket, hogy a hétköznapok biztonságáért és az ünnepnapok nyugalmáért minden tőlünk telhetőt megtegyünk.

Az interjú eredetileg az Életképek 2019.  december 19-i számában jelent meg, szerző: (béres), fotó: Vargosz/XV. Média