Menu

Emléktábla az egykori kultuszminiszternek

2005.11.29.

November 23-án a Pestújhelyi Pátria Egyesület emléktáblát állított a 130 évvel ezelőtt született Klebersberg Kunónak a Pestújhelyi Plébánia falán (Klebersberg K. utca- Pestújhelyi tér), aki mindamellett, hogy kultuszminiszter volt, iskolareformjával beírta a nevét a nemzeti oktatás könyvébe.

Az emléktábla avatásánál Hajdu László polgármester is részt vett, ahol a Szózat elhangzását követően László Tamás, a PePE tagja majd Báder György elnök beszélt illetve emlékezett meg Klebersberg Kunóról illetve a Polgári Magyarországért Alapítvány részéről Szántay Tamás méltatta a kultuszminiszter alakját.
Jókai Anna írónő az emléktábla avatását megelőzően Klebersberg alakjának sokszínűségét emelte ki: a síró, az alkotó és a szónokló nagyságát. Az emléktábla leleplezését, majd koszorúzását követően a Pestújhelyi Közösségi Házban folytatódott a program, ahol többen emlékeztek meg felolvasással, filmösszeállítással a hajdani miniszterről.
Pintér Zsuzsanna Sch-né Bolla Magdolna levelet olvasta fel, melynek címe: Úgy robog itt is a vonat, mint régen az Alföldön a népiskolánál?(Klebersberg Kunó emlékére), majd László Tamás tartott megemlékezést arról a miniszterről, aki hazánkban három egyetemet, ötezer tantermet és tanári lakást építtetett. Előadás hangzott el a Klebersberg kastélyról, melynek felújításához a Polgárok Pesthidegkútért Egyesület tagjai sokat tettek. Az egykori miniszter munkáját egy hiradórészletekből álló filmanyag mutatta meg, melyet Báthory Erzsi válogatott és vágott össze a Filmarchívum anyagából.
A programban ezt követően Jókai Anna írónő Klebersberg munkásságáról tartott előadást, s ezen belül is kiemelte, hogy miniszterségére az életét tette fel, elképzeléseit kitartóan vitte végig egészen a megvalósításig, népe kulturális felemelkedését tűzte ki célul, a magyar nemzetet, a közjót szolgálta, a magyar nyelv művelését, gyarapítását és a hazai kultúra ápolását tartotta a legfontosabbnak.
A késő estébe nyúlt összejövetel végén az írónő könyveit dedikálta az érdeklődők számára.