Menu

Ismét teljes létszámmal a testület

2019.11.25.

A mandátumát visszaadó dr. Pintér Gábor helyett dr. Szalay Kornél Géza lett képviselő.

Mint ismert, az október 13-i választások utáni első képviselő-testületi ülésen a polgármester-választáson vesztes dr. Pintér Gábor bejelentette, hogy lemond kompenzációs listán szerzett mandátumáról. A Fidesz-KDNP korábbi frakcióvezetője a Fővárosi Közgyűlés tagjaként folytatja politikai pályafutását.

A jogszabályok szerint ilyenkor az adott párt kompenzációs listáján következő képviselőé lesz a mandátum, őt azonban a november 6-i ülésig nem nevezte meg a Fidesz. A november 21-i ülés elején azonban átvette mandátumát és letette esküjét dr. Szalay Kornél Géza. Az új képviselő egyéniben is indult a választásokon, a 9. választókerületben, Újpalotán azonban Vékás Sándor, a Mindenki a Tizenötödikért jelöltje győzött.

Az új képviselő-testületi tagot még a csütörtökön bizottsági taggá választották, sőt, a Jogi Bizottság elnöke lett. Ehhez azonban az összefogás, a Mindenki a Tizenötödikért-frakció szavazati kellettek: a fideszes képviselők nem voltak hajlandóak Szalay Kornélra igennel szavazni, mert keveslik a nekik jutott bizottsági helyeket.

Véglegessé vált tehát a XV. Kerületi Képviselő-testület összetétele: Mindenki a Tizenödikért frakció 15 tagú, a Fidesz-KDNP öt képviselőt ad, míg a Magyar Kétfarkú Kutyapártnak is van egy képviselője.

Fotó: Vargosz/XV Média