Menu

Távozik dr. Lamperth Mónika jegyző

2019.11.21.

A csütörtöki testületi ülésen búcsúztatták az öt év után távozó jegyzőt.

A mostani volt az utolsó ülése a XV. Kerületi Képviselő-testületnek, amelyen jegyzőként vett részt dr. Lamperth Mónika. Ebből az alkalomból köszöntötte és köszönte meg a Polgármesteri Hivatal vezetőjének a munkáját Tóth Imre alpolgármester. Mint mondta köszöni azt, ahogy Lamperth Mónika a testület munkáját segítette, és ahogy a hivatalt irányította. A hivatal és az önkormányzat nevében az alpolgármester további sikert kívánt a jegyzőnek.

A korábbi belügyminiszter, Dr. Lamperth Mónika 2015-ben – szinte napra pontosan öt éve, november 20-án – érkezett a XV. kerületbe, és lett jegyző az akkor polgármesterré választott Hajdu László mellett. Egy egész önkormányzati cikluson keresztül irányította a hivatal munkáját, ugyanis a 2018-as időközi választás után is maradt posztján. Az október 13-i választások után jelentette be, hogy ígéretének megfelelően az ötéves ciklust végigvitte jegyzőként, ennek lezárultával távozik.

A jegyző utolsó testületi ülése kapcsán elmondta, nagyon hálás azért, hogy öt évvel ezelőtt a XV. kerület befogadta, elfogadta őt. Büszke az elmúlt öt évre, arra a hivatali csapatra, amely olyan nehéz időszakokban is magas szinten elvégezte munkáját, amikor a városrész polgármesterei – Hajdu László, majd Németh Angéla – mögött nem volt meg az őket támogató testületi többség.

Fotó: Vargosz/XV Média