Menu

Polgármesteri tájékoztató

2005.11.01.

Polgármesteri tájékoztató a képviselő-testület 2005. szeptember 28. és 2005. október 26-i ülése közötti fontosabb polgármesteri programokról.

1.) Berlin- Lipcse iskoláink partnerintézményeit látogattam meg szeptember 28 és október 2 között.

2.) Az Önkormányzatok napja budapesti rendezvényén vettem részt a kerületi 15 fős delegáció élén október 1-jén.

3.) A Fővárosi Hulladékhasznosító Mű ünnepélyes és végleges átadási ünnepségére október 4-én került sor, ezen a KVM miniszter és a főpolgármester mellett én is köszöntő beszédet mondtam.

4.) A Palota Holding Rt. vezérigazgatói posztjára leadott pályázatok meghallgatása október 4-én történt meg.

5.) Idősek Világnapja tiszteletére a Polgármesteri Hivatal munkatársai, az ESZI és a nyugdíjas egyesületek, valamint a Szociálpolitikai és Egészségügyi Bizottság számos rendezvényt szervezett. Az idős emberek a nyugdíjas klubokban, a Csokonai Művelődési Házban, az Ady Művelődési Házban Újpesten, valamint más vidám és szórakoztató programokon ünnepeltek. Jó lett volna, ha e rendezvényeken több önkormányzati képviselő köszönti jelenlétével az Idősek Világnapját.

6.) Október 6-án az Aradi Vértanúk tiszteletére a kerületben lévő mind a 10 utcában – melyek a mártírokról kapták a nevüket – koszorúztunk, megható kegyelettel, az oktatási intézmények pedagógusai és tanulói közreműködésével. Az önkormányzati képviselők szűk számban jelen voltak.

7.) Rákospalota szép hagyományai közé tartozik a szüreti felvonulás, a mulatság és a szüreti bál. Egész napos program volt október 8-án szombaton, ahol nagy érdeklődés mellett palotai idősebb korúak és fiatalok együtt ünnepeltek. Több képviselő is megtisztelte a palotaiak hagyományos rendezvényét.

8.) Október 9-én vasárnap a Kozák téri Közösségi Házban a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetség H-01 rákospalotai Madárbarát Egyesületének nagysikerű, több napos kiállítása zárult.

9.) A Rákospalotai Evangélikus Gyülekezet Juhos utcai templomát 150 évvel ezelőtt szentelték fel. A jubileum tiszteletére a Régi Fóti úti nagytemplomban hatalmas érdeklődés mellett koncertet tartott a Tolcsvay trió és kórusa.

10.) A kerületi Őszirózsa Alapítvány az Idősek Világnapja tiszteletére nagyszabású kulturális műsoros estet szervezett október 12-én a Csokonai Művelődési Házban profi művészekkel.

11.) Október 13-án a BM Duna Palotában a Budapesti Polgármesterek Klubja (fóruma) megalakításában részt vettem.

12.) A nyugdíjas egykori hivatalnokok, köztisztviselők tiszteletére a szokásos éves nyugdíjas találkozót szerveztük meg.

13.) A Pestújhelyi Iskola az egész héten át tartó hagyományos Pestújhelyi Ősz rendezvénysorozatot szüreti bállal zárta. A nagysikerű kerületrészi rendezvényen néhány önkormányzati képviselő társaságában vettem részt október 14-én.

14.) Civil szervezet elnökét és feleségét köszöntöttem házasságuk 60. évfordulója alkalmából október 18-án kedden.

15.) A „Zenit” TV-ben október 18-án este egy egyórás műsorban vettem részt, a téma a nemrég átadott HUHA volt.

16.) Egyházakhoz is ellátogattam az elmúlt testületi ülés óta:
– Fő utcai Magyarok Nagyasszonya Plébánia
– Baptista Gyülekezet (Kinizsi út)
– Görög Katolikus Gyülekezet
– Zsidó Hitközség (Újpest)

17.) A költségvetésben jóváhagyott, a SZEB által kiírt pályázat, a privatizált orvosok eszközbeszerzésére (1 millió forint) pályázatok elbírálása október 20-án volt.

18.) Több egyeztető tárgyalást tartottunk a közel 500 millió forintos bekerülési összeggel megvalósuló útépítések, újraszőnyegezések elősegítése céljából:
– Károlyi Sándor út
– Közvágóhíd út
– Pestújhelyi út
– Rákos út

19.) Befejezéséhez közeledik a 11 utcában tartó szennyvízcsatorna-építés, a beruházásokat többször ellenőriztem.

20.) Útépítések is befejeződnek ebben a hónapban, ezeket is többször ellenőriztem – kiemelten a Juhos úti, a Sín utcai, a Neptun úti jelentős építkezéseket.

21.) A Polgármesteri Hivatal Szociálpolitikai és Egészségügyi Osztálya és a Szociális és Egészségügyi Bizottság együttes szervezésében az Idősek Világnapja tiszteletére szervezett ez évben is önálló színházi előadást az Újpest Színházban az „Okos mama” címmel. A rendezvényt néhány önkormányzati képviselő is megtisztelte, melyet köszönök.

22.) A Tyssen Krupp Ferroglobus Rt. (Körvasútsor M0) óriási beruházását befejezte, és október 21-én avathattam fel az új üzemcsarnokot. A 700 millió forintos beruházás a kerületi ipari építmények arculatát javító, új munkahelyeket teremtő és további adófizetés növelését biztosító tőkebefektetés. Az 1997-ben privatizált cég részvényesei eddig a negyedik beruházást fejezték be ezen a területen, az eddig keletkezett nyereségből minden forintot itt fektettek be, tehát nem vittek ki az országból tőkemegtérülési profitot. Igazi siker a cég magyarországi piaci szereplése.

23.) Október 21-én a Czabán Samu NOK 10 csapat meghívásával nagyszabású sportrendezvényt szervezett a műfüves pályán. A hagyományteremtő szándék mellett az intézmény partnerkapcsolatait is erősíteni kívánta a női és férfi labdarúgó sportban.

24.) Külföldi testvérvárosainkból érkeztek delegációk az önkormányzat 15. évfordulójának megünneplésére; Berlin, Obervellach, Kassa városaiból.

25.) Külön ünnepeltünk, illetve koszorúztunk ezúttal is a Karácsony Benő parkban lévő kopjafánál. A politikai jobboldal október 22-én a kopjafánál koszorúzott. Az önkormányzat és hivatala a nemzeti ünnepet, a köztársaság méltatását október 23-án vasárnap délelőtt tartotta a Karácsony Benő parkban lévő kopjafánál, valamint a Széchenyi tér Epres sor felől egy éve felállított 1956-os emlékhelynél. A sajnálatos megosztottságot (külön koszorúzás, illetve az emlékkőnél az egyik oldal még virágot sem helyezett el) a kegyeleti ünnepségre érkezettek értetlenül fogadták.

26.) Az önkormányzatiság 15. évfordulója tiszteletére október 23-án ünnepi testületi ülést tartottunk. Ezt követően köszöntésekre, elismerésekre és jutalmazásokra került sor.

27.) A László Gyula Gimnáziumban október 24-én a kerületi Kábítószer Egyeztető Fórum szervezésében nagyszabású budapesti szakmai konferenciát tartottunk, szembenézve azzal a ténnyel (nem elhallgatva), hogy a kábítószer probléma a mi kerületünkben is megjelent. Célunk az volt, hogy összehangoljuk a teendőket, szervezzünk az ügyhöz segítő támogatókat.

28.) Több oktatási intézményünkben október 25-én kezdődött meg hivatalosan a pedagógiai hét. A cél szakmai napok és konferenciák rendezése és a tantárgyankénti tapasztalatcsere. A Czabán Samu Nevelési-Oktatási Központban tartott központi megnyitón részt vettem.

29.) Lakótelepi rendőrség jött létre Újpalotán 2005. július elsejétől. A közrend, a közbiztonság szempontjából nagyszabású kormányzati döntéssel 20 fő új státusz jött létre. Az önkormányzat ehhez közel 25 millió forintos építési munkával járult hozzá. Dr. Lamperth Mónika belügyminiszter október 25-én ennek a csapatnak a munkáját tekintette meg, és tájékozódott a szolgálat eddigi tapasztalatairól.

Hajdu László
polgármester