Menu

Döntések után II. (elektronikus ügyintézés, belső ellenőrzés)

2005.10.30.

Herczeg Julianna aljegyző asszony többek között arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, hogy a képviselő-testület legutóbbi ülésén napirendre tűzte a közigazgatási hatósági eljárásban alkalmazandó elektronikus ügyintézésről és az elektronikus tájékoztatásról, szolgáltatásról szóló önkormányzati rendelet megtárgyalását.

-A rendelet megtárgyalásával a testületnek az volt a célja, hogy a közel ötven éve hatályban lévő államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény 2005. november elsejével hatályát veszíti és helyette hatályba lép a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény.
Ez azért fontos, mert pl. a honlapon közzétettek alapján az aktuális változtatásokról az illetékes ügyintézők tájékoztatják az ügyfeleket. A rendelet megalkotásával az volt a cél, hogy az ügyfelek tudják, mely ügyeket intézhetik elektronikus úton: közigazgatási hatósági ügyek. A továbbiakban is azonban jelenleg csak azokat az ügyeket lehet elektronikus módon intézni, amelyeket az elektronikus közszolgáltatási rendszeren ún. XR rendszeren keresztül érhet el az ügyfél.
-A teljes körű elektronikus ügyintézésnek az akadálya az, hogy jelenleg Magyarországon nincs egyetlen olyan tanúsító cég, amelyik tanúsítani tudná az elektronikus aláírást. Így pl. az útlevél, a parkolási igazolvány, vállalkozói igazolvány, vezetői engedély kiállítása és még néhány ügy intézése válik lehetővé elektronikus úton . Ez annyit jelent, hogy aki regisztráltatta magát az ügyfélkapun, az léphet be a kormányzati portálon keresztül ebbe a rendszerbe.
Azonban lehetőség van a továbbiakban is az interneten való időpontfoglalásra, s ezt a szolgáltatást szeretnék bővíteni is.
-A Közigazgatási Kormányzati Ügyféltájékoztató Központtal együttműködési megállapodást kötöttünk, ami azt jelenti, hogy a 189-es helyi tarifával hívható számon a közigazgatással kapcsolatos kérdéseket tehet fel a lakosság. Így a sajátos, speciális kérdésekre is választ, tájékoztatást kaphatnak az érdeklődők.
-Jogszabályi kötelezettség folytán a képviselő-testület elfogadta a legutóbbi ülésén a 2006-os évre vonatkozó belső ellenőrzési munkatervet. A testület ez által is biztosítja azt, hogy a jelentős állami normatívák és a hozzáadott önkormányzati támogatások (pl. intézmények finanszírozása) ellenőrzött, szabályozott módon történnek felhasználásra. Jogszabályi változások folytán a továbbiakban kötelezettsége az önkormányzat hivatalában létrehozott belső ellenőrzési iroda munkatársainak az, hogy az önkormányzat többségi tulajdonában álló gazdasági társaságoknál is végezzen ilyen ellenőrzést. A beterjesztett anyaghoz képest az önkormányzat vezetése lényegesnek tartotta, hogy a kerület életében nagy változást fog hozni az, hogy az önkormányzat fogja fenntartani a továbbiakban az Észak-Pesti Kórház intézményét és ezért a sorrendet megváltoztatta, hogy az intézményi átalakulás megfelelő rendben, hatékonysággal menjen végbe s a működés a továbbiakban ilyen legyen.
Az aljegyző e döntéseken túl beszélt arról, hogy a madárinfluenzával kapcsolatos hírek miatt a kerületi önkormányzat vezetése felvette a kapcsolatot a kerületi főállatorvossal, s tájékoztatást kér arról, hogy az állategészségügyi hatóság illetéke miként látja ezt a helyzetet a kerületben.
-Megnyugtatom Önöket, hogy semmilyen járványveszélyre utaló körülmény, helyzet nincs.

Képes beszámoló, a oldalán látható.

Csatolt anyagok: