Menu

Ünnepségsorozat október 23-án – 15 éves az önkormányzatiság

2005.10.24.

Nemzeti ünnepünkön, október 23-án az 1956-os forradalom és szabadságharc valamint a Köztársaság kikiáltásának évfordulója alkalmából szervezett központi kerületi rendezvények mellett került sor egy másik fontos eseményre: a 15 éves önkormányzatiság megünneplésére.

Reggel a Karácsony Benő Parkban a Kopjafánál vette kezdetét a megemlékezés, ahol a Hubay Jenő Zeneiskola és a Kontyfa Középiskola diákjainak műsorát követően Kiss Péter, kancelláriaminiszter, országgyűlési képviselő mondott beszédet.
-Október 23-a a szabad Magyarország legfontosabb dátuma. 1956-ban, a köztársaság ezen a napon fogant és 1989-ben ugyanezen a napon született meg. Október 23-a a szabad Magyarország születésnapja, mindannyiunk ünnepe- mondta.
A kancelláriaminiszter beszédében kiemelte: a forradalom és a szabadságharc 1989-ben az új Magyar Köztársaság kikiáltásával győzött, így ránk, a rendszerváltás utáni magyarokra maradt tehát a feladat, hogy ’56 célkitűzéseit maradéktalanul valóra váltsuk. A ma élők felelőssége az, hogy a győzelem végleges legyen, hogy gyermekeinknek és az utánunk érkező valamennyi nemzedéknek megőrizzük az elődök által kivívott szabadságot.
-Ki kell mondani végre, hogy a harmadik Magyar Köztársaság, a szabad Magyarország, 1956 politikai örököse! Most kell bebizonyítanunk tehát, hogy ’56 nem a külső tényezők véletlen összjátéka, hanem a magyar nép elszántságának, bátorságának és tehetségének megnyilatkozása volt. A kormány ezért arra törekszik, hogy szervezett, és alapos munkával tegyen az igazságosabb Magyarországért és javítsa történelmi esélyeinket is. Nem állítjuk, hogy mindenben teljesen tárgyilagosak vagyunk. Inkább bevalljuk részrehajlásunkat: mindent megteszünk hazánkért, nemzetünkért, és ilyeképpen Európáért is. Reméljük, Európa is joggal lesz büszke ránk, magyarokra, miként volt 1956 októberében- hangsúlyozta a kancelláriaminiszter.

Az ünnepi beszédet követően az önkormányzat, a testvérvárosok (Marzahnhellersdorf, Kassa-Nad Jazerom), a GYIÖK, a pártok és civil szervezetek (MSZP XV. kerületi Szervezete, SZDSZ XV. kerületi Szervezete, Cigány-, Örmény-, Német Kisebbségi Önkormányzat és a Német Kisebbségi Önkormányzat Ifjúsági Tagozata, az 56-os Szövetség, az Evangélikus Egyházközség, a XV. kerületi Ipartestület, a BKIK XV. kerületi Tagcsoportja, az Idősek és Nyugdíjasok Egyesülete, a LAÉT és a Rom Som Cigány Kulturális Egyesület, a Palotai Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület, a Palotai Önvédelmi Védegylet, a Polgári Érdekképviseleti Egyesület, az Újpalotaiak Baráti Köre Művelődési és Érdekvédelmi Egyesület) helyezték el koszorúikat a kopjafa tövében, majd az ünnepség az Epres soron tavaly felállított 56-os emlékkőnél folytatódott.

Ezen a helyszínen először a Dózsa György Gimnázium tanulói adták elő az általuk készített megemlékező műsort, majd Bácskai Endre, az 56-os Szövetség XV. kerületi alapszervezetének elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket , külön kiemelve többek között dr. Czeglédi Józsefet, az 56-os Szövetség ügyvezető elnökét, aki a nemzeti ünnep alkalmából Sólyom László köztársasági elnöktől a Köztársasági Érdemrend Tiszti fokozatát vehette át.
-1848 abban különbözik 1956-tól, hogy akkor a szabadság gyümölcsét élvezhették egy ideig, és példaként szolgálhattak a XX. század nemzedéke előtt. 49 évvel ezelőtt csodálatos volt magyarnak lenni, fiatalnak lenni. A palackba zárt szabadság egy pillanatra elhagyta börtönét, és olyan elemi erővel tört fel, hogy az egész világ felfigyelt a magyarok küzdelmére, a rabságból való szabadulás ösztönével.
Ez a nemzedék elérkezettnek látta az időt, hogy lerázza az idegenek és csatlósaik láncát. Nem különbözik ’48-tól abban, hogy a forradalmi ifjúság, az egyetemi és munkásfiatalok úgy a fővárosban, mint országszerte egy emberként egy igazért szálltak harcba a béke és szabadság jelszavával?
Emlékezzünk az 1956-ban hősi halált halt mártírokra, emlékezzünk a börtönökben tartottakra, a sebesültekre, az üldözöttekre. Azokra, akiknek a nevében 1989-ben rendszert változtattunk, emlékükre otthon gyújtsunk gyertyát! 2006-ban emlékezünk meg a forradalom 50. évfordulójáról. Ez az évforduló legyen nyitány és bízzunk abban, hogy letisztul ez a forrongó világ és békességben élhetünk ’56 szellemében, szeretetben és barátságban!

Az emlékkövet az 56-os Szövetség vitézeinek sorfala között elvonulva koszorúzták meg a résztvevők (az önkormányzat, a testvérvárosok (Marzahnhellersdorf, Kassa-Nad Jazerom), a GYIÖK, a pártok és civil szervezetek (MSZP XV. kerületi Szervezete, SZDSZ XV. kerületi Szervezete, FKGP XV. kerületi Szervezete,Cigány-, Horvát-,Örmény-, Német Kisebbségi Önkormányzat és a Német Kisebbségi Önkormányzat Ifjúsági Tagozata, POFOSZ, az 56-os Szövetség és az 56-os Szövetség Ifjúsági Tagozata , a XV. kerületi Ipartestület, a BKIK XV. kerületi Tagcsoportja, a LAÉT és a Rom Som Cigány Kulturális Egyesület, a Polgári Érdekképviseleti Egyesület), a Czabán Általános Iskola-, a Száraznád NOK- és a Dózsa György Gimnázium diákjai.

Ezt követően az ünneplők a Polgármesteri Hivatal Dísztermébe mentek, ahol ünnepi testületi üléssel emlékeztek 1956, valamint 1989 eseményeire.
Az ülésen a szavazásra jogosult 29 fős testület tagjai közül 25 képviselő jelent meg, akiket név szerint is köszöntött a polgármester, s megállapította, hogy a képviselő-testület határozatképes.
-Az 1990. évi első magyar szabadon választott Országgyűlés egyértelműen első és legfontosabb feladata az új magyar helyi önkormányzati rendszer megalakítása volt. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény jelentős mértékű helyi autonómiát valósított meg. A helyhatósági választásokat követően a mandátumot nyert képviselők letették az esküt és megalakultak a helyi önkormányzatok.
Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat 1990. október 25-én tartotta alakuló ülését. Azóta több választáson vagyunk túl, jelenleg a negyedik képviselő-testület dolgozik a XV. kerület érdekében más-más politikai szempontok szerint, más-más habitussal, mégis egy közös cél érdekében, mely a kerület fejlődését, gyarapodását, a kerületi lakosok boldogulását, a mindennapok jobbá tételét szolgálja.
Az önkormányzatiság egyben kapcsolati rendszer, együttműködési forma is Budapest Főváros Önkormányzatával, a társönkormányzatokkal, a szomszéd kerületekkel, agglomerációval, és együttműködés azokkal a hatalmi és közigazgatási szervekkel, akik segítői voltak.
Az elért eredményekért köszönet illeti a képviselőket, a bizottságok tagjait, szakértőit, a polgármesteri hivatal köztisztviselőit és azokat, akik a közösség bizalmából választott vezetői voltak az önkormányzatnak. Külön köszönet és elismerés a kerületi civil szervezeteknek, egyházaknak, a XV. kerület valamennyi lakosának, akik segítő, együttműködő partnerei voltak az önkormányzatnak és a polgármesteri hivatalnak.
Az elmúlt 15 esztendőben elért eredmények közösek voltak, de közösek a jövő feladatai is. Sok komoly megoldandó feladat áll még az önkormányzat előtt. Ehhez kívánok mindannyiunknak kitartást és eredményes együttműködést a kerület szolgálata érdekében.

A programnak megfelelően ezután három előadásra került sor.
Elsőként dr. Kiss László alkotmánybíró, egyetemi tanár ” A magyar önkormányzatiság múltja, jelene és jövője” címmel tartotta meg előadását, majd Dr. Pálinszki Antal alpolgármester, mint a XV. kerületi önkormányzat fennállása óta valamennyi ciklusának képviselője a kerületi Önkormányzat elmúlt 15 esztendejére tekintett vissza..
-Az 1990-es magyar önkormányzati reformok messzemenően a legradikálisabbak voltak a térségben. 1990. október 25-én került sor az első eskütételre. Akkor 37 fős volt a testület és az első ciklusban hatalmas volt a liberális – szociál- és fiatal demokrata- fölény- mondta az alpolgármester. A két országgyűlési képviselő, Mécs Imre és dr. Török Ferenc is ezt az oldalt erősítette. A változásokat jellemzi, hogy a 2002-ben megválasztott 29 fős testületben a szocialista képviselők abszolút többségben vannak. A két országgyűlési képviselő, Kiss Péter és Hajdu László is a szocialisták színeiben került be a Parlamentbe. De 15 év alatt a kerület képe is megváltozott: ennek bizonyítéka a stabil, feszes szociális háló, a közoktatási intézményi rendszer kiépítése, és az oktatást segítő kedvezmények, a tornatermek, játszóterek építése, az újpalotai rendőrőrs létrehozása, a gazdag testvérvárosi kapcsolatrendszer kiépítése, az önkormányzati jelképek kialakítása, a történelmi nagyságokról és a nemzeti ünnepekről való hagyományos és színvonalas megemlékezések- mondta.
Az ünnepi ülés határozati javaslatának elhangzását megelőzően a kerület egyik testvérkerületének, Berlin Marzahn – Hellersdorfnak a polgármestere, dr. Uwe Klett köszöntötte a XV. kerületet a nemzeti ünnep alkalmából, és hozzátette, hogy mindkét kerület polgárainak meg kell tanulnia értékelni azt a szabadságot, amelyet a két nemzet polgárai 1990-ben elnyertek.

Az előadásokat és a köszöntőket követően Hajdu László polgármester az ünnep alkalmából megjelent könyvecskére hívta fel a figyelmet, melyben az önkormányzatiság 15 évében történtekre kaphatnak bepillantást a kiadványt forgatók. Ezután a polgármester a képviselők elé terjesztette a határozati javaslatot:
„Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselő-testülete az elmúlt 15 évben elért eredményekért köszönetét fejezi ki a képviselőknek, a bizottságok tagjainak, szakértőinek, a polgármesteri hivatal köztisztviselőinek, a XV. kerületi civil szervezeteknek, egyházaknak, a kerület valamennyi lakosának, akik segítői és együttműködő partnerei voltak.
A Képviselő-testület az önkormányzatiság 15. éve alkalmából a kerületi közéletben végzett munka alapján tárgyjutalmakat, emlékplaketteket adományoz.”
A határozatot a testület egyhangúlag elfogadta.

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete határozata értelmében a demokratikusan választott Önkormányzat fennállásának 15. évfordulója alkalmából, a képviselői munka elismeréseként ezüst tollat adományozott Csaba Elemér – korelnöknek és Dr. Pálinszki Antalnak 1990-től folyamatosan végzett képviselői munkájukért. Az ezüst tollat Hajdu László polgármester adta át: Szintén ezüst tollat kapott Ambrus János, Bori Ferenc, Gyurcsánszky János, Marsovszky Györgyné, Máté Gyula, Varga Imre (ők 1994-től megszakítás nélkül vesznek részt a Képviselő-testület munkájában), Hajdu László (1996-tól folyamatosan végzett polgármesteri munkája elismeréseként), Árkosi Sándor, Fekete István, Győri-Molnár Lajos, Király Csaba, Németh Angéla, Rezács Istvánné (1998-tól megszakítás nélkül vesz részt a képviselői munkában), dr. Nagy Antal jegyző (1998-tól folyamatosan végzett hivatalvezetői munkája elismeréseként) illetve az ünnep alkalmából emlékplakettet kapott Dr. Uwe Klett úr Berlin Marzahn-Hellersdorf polgármestere.

Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Képviselő-testülete döntése értelmében a demokratikusan választott Önkormányzat fennállásának 15. évfordulója alkalmából, az önkormányzatnak nyújtott szakmai, társadalmi segítségért és a lakosság képviseletéért emlékplakettet kapott Kiss Péter kancelláriaminiszter, Dr. Forgács Imre, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetője, a kerület díszpolgárai közül: Erdélyi Ferenc, Juhász Sándor, Kiss Domokos, Dr. Ódor József, Pataki Béla, valamint Hazai Béla polgármesteri tanácsadó.

Elismerésben részesültek a Polgármesteri Hivatal azon osztályvezetői, akik az önkormányzat fennállása óta a Hivatal szolgálatában állnak: Millián György, Moór Árpád, Sütő Lászlóné, Vargáné Kalán Ilona, Kovácsné Márkus Éva.
A polgármester külön köszöntötte Kovácsné Márkus Éva osztályvezetőt abból az alkalomból is, hogy a szociális és egészségügy területén végzett kiemelkedő szakmai és vezetői munkája elismeréseként a belügyminiszter a „Köz Szolgálatáért” érdemjel kitüntetés ezüst fokozatával tüntette ki. Kitüntetését az osztályvezető asszony október 21-én vette át.

A kerületért végzett munkájáért díszplakettben részesült: Birgány Lajos (1998-2002-ig képviselő), Czibik Tamás (1990-2002-ig képviselő, 1990-1996-ig polgármester), Cseresznyéné dr. Tóth Edit (1994-1998-ig képviselő), Domonkos István (1990-1994-ig képviselő), Halászné Fehér Gabriella (1994-1998-ig képviselő), Inczefi István (1990-1994-ig képviselő), Dr. Kanta Tamás (HVB elnök), Dr. Kázmér Tibor (1990-1998-ig képviselő), Dr. Matlák Gábor (1994-1998-ig és 2002-től képviselő), Molnár Gézáné, LAÉT elnöke, Pálinszki András (tanácsnok), Id. Pintér György (1994-1998-ig képviselő), Rosner Imre (1990-1994-ig képviselő), Szalóczi Lajos (PÉE elnök), Tánczos Zoltánné dr. (1990-1994-ig képviselő), Dr. Tepliczki Miklós (1990-1994-ig képviselő), Dr. Varga Pál (1994-1998-ig képviselő).

Kisebbségi önkormányzati képviselőként végzett munkájáért díszplakettben részesült: Duka Gáborné (1995-1996 és 1998-2002. CKÖ), Gizur József (1994-2006. NKÖ), Kuzma István (2002-2006. HKÖ), Pótári Mihályné (1994-1998. HKÖ), Raffael János (1996-1998. és 2002-2006. CKÖ).

Kerületi intézmény vezetőjeként végzett munkájáért díszplakettben részesült:
Csörgő Mária (Hartyán NOK), Bodorné Farkas Zsuzsa (Pedagógus Szakszervezet), Fekete Jánosné (Szociális Foglalkoztató Igazgató), Dr. Géczi István (Ifjúsági és Sportközpont Igazgató), Nádai Miklósné (Kolozsvár Ált. Isk. és Összevont óvoda igazgató), Dr. Neszt Kálmán (Egészségügyi Intézmény főigazgató főorvos), Osgyány Éva (Egyesített Szociális Intézmény igazgató), Tóth Lajos (Csokonai Művelődési Ház Igazgató), Varga László (Czabán Ált. Isk. és Óvoda Igazgató), Tamás Béla (RÉPSZOLG Kht. igazgató), Zsuppán Lászlóné (Egyesített Bölcsődék igazgató), Katona Attila (Kábel TV igazgató)

A 3/2004. sz. önk. rendelet értelmében az Önkormányzat Képviselő-testülete három személy részére „Kerületünk Díszpolgára” kitüntető címet adományozott.
A „Budapest XV. kerület Díszpolgára” cím adományozásának célja, hogy a helyi önkormányzat elismerését kinyilvánítsa a jelentős, maradandó értéket alkotó, vagy munkássága alapján kiemelkedő személyiségek részére, akik tevékenységük révén példaképül szolgálhatnak a kerület polgárainak.

„Budapest XV. kerület Díszpolgára” címet kapott:

Forgács József

Forgács József 1961-től kerületi lakos. 1968-tól dolgozik a Kismotor és Gépgyárban. Jelenleg a Jármű és Szerelvény Rt. igazgatója. Célja a cég és a szakembergárda stabilitása és a műszaki fejlesztés. Támogatja a közmű és útépítéseket, lakásokat építtet, támogat önkormányzati intézményeket. A kerületi sport egyik legelhivatottabb mecénása. 1993-tól a REAC elnöke, csapata idén feljutott az I. osztályú bajnokságba. Fontos gazdasági beosztása mellett és a REAC irányításán túl segíti az utánpótlás és a diáksport egyesületek fejlődését.
Forgács József gazdasági, közéleti és a sportéletben kifejtett tevékenysége alapján méltó a „Budapest XV. kerület Díszpolgára” címre.

Kovács Józsefné

Kovács Józsefné 1959-ben kezdte szakmai tevékenységét a kerület óvodáiban, mint óvónő, óvodavezető, szakfelügyelő, majd 15 évig volt az I. számú Összevont Óvodák 3 intézményének vezetője. Jelenleg a Klapka Óvoda pedagógusa. Lelkiismeretes szakmai példakép, kerületünk egyik szaktekintélye. Példamutató magatartása, a hátrányos helyzetű családok gyermekeinek elhivatott nevelése, a családokkal, a munkatársakkal való együttműködése követendő minden ma pályájára lépő pedagógus számára.
Kovács Józsefné óvodapedagógus, címzetes óvodavezető a 46 éves pedagógiai tevékenysége alapján érdemes a „Budapest XV. kerület Díszpolgára” címre.

dr. Szabó Miklós

dr. Szabó Miklós a Magyar Államvasutaknál dolgozott különböző beosztásokban, 1985. évi nyugdíjazásáig. Néhány kortársával megalakították a kerületben az Időskorúak és Nyugdíjasok Egyesületét és őt az Egyesület elnökévé választották. Fáradhatatlan munkájával jelentősen hozzájárult, hogy az egyesület mára a kerület legnagyobb létszámú civil szervezetévé fejlődött. Figyelemmel kíséri az Önkormányzat idősekre vonatkozó rendeleteit, gondoskodik arról, hogy az idősek tudomást szerezzenek jogaikról, lehetőségeikről és azokkal megfelelően éljenek. Kerületi munka mellett a Budapesti Nyugdíjas Egyesületek Szövetségében is, és ügyvezető elnökként a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetségében képviselte a nyugdíjasok érdekeit. Dr. Szabó Miklós az időskorúak érdekében kifejtett kiemelkedő tevékenysége és eddigi életútja alapján méltó a „Budapest XV. kerület Díszpolgára” címre.

A „Kerület Szolgálatáért” díj a polgármesteri hivatal köztisztviselői, ügykezelői és munkavállalói, továbbá az önkormányzat intézményeinél közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott azon dolgozók részére adományozható, akik munkaköri feladataikat a kerület és a lakosság szolgálatában huzamosabb időn át példamutató módon látták el.

„Kerület Szolgálatáért” díjban részesült

Csernáné Nádasdi Judit.

Csernáné Nádasdi Judit 1998-tól dolgozik a XV. ker. Polgármesteri Hivatalban, belső ellenőrként, jelenleg a Belső Ellenőrzési Iroda vezetője. Munkájának magas színtű ellátása érdekében folyamatosan továbbképzi magát. A 2001. évben megszerezte a szakellenőri szakképesítést, jelenleg főiskolai tanulmányokat folytat. A munkakapcsolata kifogástalan úgy a hivatali, mint az intézményi munkatársakkal, munkájuk ellátáshoz magas színtű szakmai segítséget nyújt. Ellenőrzései során a hibák kiküszöbölésére, megszűntetésére törekszik. Munkájára a pontosság és a precizitás jellemző.

Szabó Lászlóné.

Szabó Lászlóné 1992-től dolgozik a XV. ker. Polgármesteri Hivatalban, az Igazgatási Osztály Helyszínelő Csoportjának vezetője. Kerületismerete és szeretete példás, szorgalma, munkabírása kimagasló. Környezettanulmányai során leggyakrabban a szociálisan hátrányos, rossz körülmények között élő lakosokkal találkozik, az ott tapasztalt problémákat, gondokat a szakosztályok felé haladéktalanul továbbítja. A jegyzőkönyveket pontosan, precízen, céltudatosan készíti el, hogy kellő alapot szolgáltasson a döntéshozók számára. Csoportja munkáját jól szervezi, irányítja, kiválóan együttműködik a hivatal társosztályaival.

Gellérné Lugosi Ágnes

Gellérné Lugosi Ágnes 1975-ben pályakezdőként kezdte pedagógiai munkáját a Károly Róbert Szakközépiskolában, mint tanító. Kezdetben gyermekvédelmi feladatokat látott el az iskolában. Munkáját nagy körültekintéssel végezte, időt és fáradtságot nem kímélve látogatta a családokat, koordinálta a kapcsolatokat a szülők, a gyermekek, az iskola és a szociális szervek között. Nevelő-oktató munkáját kimagasló felkészültséggel végzi. A diákok és a szülők körében nagy népszerűségnek örvend. Minden cselekedetét a gyermekszeretet, a humánum hatja át. Szakmai felkészültségére az alaposság és tudatosság a jellemző, az új dolgok iránt fogékony. Gondos, körültekintő osztályfőnök és nagyra becsült tagja az iskola kollektívájának.

Hegedűs Péterné

Hegedűs Péterné a Hartyán Nevelési-Oktatási Központ iskolatitkára több mint 10 éve. Feladatait precízen, pontosan látja el. Titkári feladatain túl kiváló számítógépes ismereteit felhasználva nagyon sok segítséget nyújt ahhoz, hogy a pedagógus kollégák magas színvonalon végezhessék munkájukat. A diákokkal is különlegesen jó a kapcsolata. Bármikor a gyerekek rendelkezésére áll. Megértő, nyugodt légkört teremt maga körül, nyitott, őszinte ember, oly sok emberséggel, jóindulattal, megértéssel viszonyul a gyerekekhez. Személyisége, segítőkészsége sok nehéz helyzetben élő tanítványnak és szülőnek nyújt támaszt és megnyugvást. Jó munkavégzés, példamutató emberi magatartás, a gyerekek és a munkája iránti elhívatottság jellemzi.

Homor Istvánné

Homor Istvánné 1970. óta a Hubay Jenő Zeneiskola tanára, 1992-től igazgatója. Zongoratanári munkája hamar elismerést váltott ki nemcsak a zeneiskolában, hanem a fővárosban és az országban egyaránt. Tanítványai budapesti és országos versenyeken több alkalommal értek el első és második helyezést, mely pedagógusi teljesítményét kétszer is tanári különdíjjal ismerték el. Kiváló szakmai tudása, mélységes humanizmusa, ötletgazdagsága és megújulni vágyása vezetőként is elismerést nyert. Közéleti emberként a kerület egyik meghatározó egyénisége, lelkesen, fáradtságot nem ismerve munkálkodik a kerület kulturális életének fellendítésén.

Kőszegi Árpádné

Kőszegi Árpádné 1987-ben került a Bogáncs utcai Általános Iskolába orosz-történelem szakos tanárként, jelenleg az intézményegység vezetője. Kimagasló szakmai felkészültséggel, jó szervezőmunkával irányítja kollégáit. Főiskolai hallgatók német nyelvi szakmai gyakorlatát, felkészítését nagy pedagógiai szakértelemmel végezte. Az iskolai és kerületi programok lebonyolításának aktív vezetője. Tanulmányi versenyek szervezését, levezetését, a zsűri elnöki tisztséget kiemelkedően látja el. Az iskolai hagyományokat szívvel-lélekkel ápolja. Nevelő, oktató és vezetői munkáját kiválóan, lelkiismeretesen végzi.

Molnár Sándorné

Molnár Sándorné 1977. óta dolgozik a kerületben óvodapedagógusként, 2000-től a Pestújhelyi Nevelési-Oktatási Központ Óvodai Intézményegységek vezetője. Vezetői tevékenysége alatt az óvodák gyermeklétszáma stabil, a kihasználtság maximális, az óvodák népszerűek és keresettek a szülők körében. Munkáját a pontosság és igényesség jellemzi. Vezetése alatt kialakult az óvodák sajátos arculata az egészségnevelés, az anyanyelvi és esztétikai nevelés területén. Sokszínű, színvonalas munkája eredményeként, nyugdíjba vonulása alkalmából érdemes a Kerület Szolgálatáért kitüntetésre.

Simon Teréz

Simon Teréz 30 éve dolgozik a Klapka György utcai óvodában óvodapedagógusként, később tagóvodavezetőként. Munkáját nagyfokú gyermekszeretet, tudatosság jellemzi, mely áthatja az óvoda életét. Tevékenysége során támogatta az új kezdeményezéseket, továbbképzéseket, nagy gondot fordított saját és kollégái szakmai ismereteinek bővítésére és annak gyakorlatban történő alkalmazására. Ebben az óvodában készült el a Tanítóképző Főiskola oktatási anyagának egy része, melyet a mai napig használnak szakmai, módszertani tananyagként. Tudása, pedagógiai hitvallása, nevelő munkája, emberi magatartása példaértékű a XV. kerületben.

Varga Jánosné

Varga Jánosné 15 évig dolgozott a XV. kerület különböző intézményeinél, nyugdíjba vonulásáig az Egyesített Szociális Intézmény gazdasági vezetője volt. Munkáját biztos szakmai tudással, pontosan, megbízhatóan látta el. Ezen tulajdonságai nagy szorgalommal, példás munkabírással párosultak. Gazdasági irányítása alatt a 11 telephelyen szakmai feladatot ellátó egységek működése összehangolt és zökkenőmentes volt. Kimagasló felkészültséggel rendelkezett. Az intézmény sokrétű munkáját jól átlátta és gazdálkodási oldalról maximálisan segítette. Kapcsolata a társintézményekkel és a közvetlen kollégákkal példamutató volt.

Vinczéné Markó Katalin

Vinczéné Markó Katalin 1968. óta védőnő, 1978-tól dolgozik a XV. kerület Egészségügyi Intézményében. Tagja az Egészségügyi Intézmény közalkalmazotti tanácsának, a Magyar Védőnők Országos Egyesületének, ahol 4. éve kerületünk képviselője, összekötője. Védőnői munkája mellett az Európai Unió Roma Uniós projektjében is munkálkodik. Rendszeres egészségnevelési tevékenységet folytat nemcsak a gyermekek, hanem a pedagógusok körében is. Családvédelmi, gyermekvédelmi munkáját nagy szorgalommal, odaadással, végzi. Tevékenysége alatt generációk nőttek fel.

A XV. ker. Önkormányzat polgármestere október 23-a alkalmából a kerület érdekében végzett tevékenységük elismeréseként az alábbi személyeket pénzjutalomban, illetve tárgyjutalomban részesítette:

A XV. kerület biztonságáért végzett kiemelkedő bűnmegelőzési és bűnüldözési tevékenység elismeréseként pénzjutalomban részesült:

A XV. ker. Rendőrkapitányság munkatársa:
Csiszér Sándor közalkalmazott, Kővári Szilvia közalkalmazott, Lovas Norbert rendőr őrmester, Lőrincz Attila rendőr törzszászlós, Pásztor István rendőr őrmester, Vincze Attila rendőr törzsőrmester

A Palotai Önvédelmi Védegylet munkatársa:
Duka Zsolt

A Palotai Polgárőrség munkatársa:
Tóth Gyula polgárőr

A XV. ker. Önkormányzat polgármestere a Fővárosi Tűzoltóparancsnokság IV. és XIII-XIV-XV-XVI. kerületi Parancsnokság Újpesti Tűzőrségének 6 munkatársát a XV. kerület megfelelő színtű tűzvédelmének biztosításának érdekében végzett tűz- és kárelhárítási tevékenységük elismeréseként pénzjutalomban részesítette. A jutalmak átadására a kerületi parancsnokság Újpesti Tűzőrségén 2005. október 20-án tartott ünnepségen került sor.

Az Magyar Politikai Foglyok Szövetsége XV. kerületi Szervezetének alábbi tagjai részesültek pénzjutalomban:
dr. Fazekas Zoltán, Harbeit József, Jakabffy Istvánné, Kecskés Mihály, Kralovánszki József, Matók Józsefné

Az 56.os Szövetség XV. kerületi Szervezetének alábbi tagjai részesültek pénzjutalomban:
Bácskai Endre, Budavári Győzőné, Kis Amadéné, Kiss Medárd, Kókai Sándor, Winkler Lajosné

Hagyományként minden évben megrendezésre kerülő 1956 méteres emlékfutás megszervezéséért, lebonyolításáért Kovács Ferencné nyugalmazott tanárnő tárgyjutalomban részesült, az 1956-os forradalom 49. évfordulója alkalmából kiemelkedő tevékenysége elismeréseként az 56-os Szövetség Országos ügyvezető elnöke, dr. Czeglédi József tárgyjutalomban részesült.

Az ünnepség a Szózat elhangzásával zárult.