Menu

Végső nyugalomba kerülnek a főesperes hamvai

2005.09.06.

Nemes István c. főesperes, Rákospalota-Kertváros első plébános atyja, aki 1944-74 között töltötte hivatali idejét október elsején hazatér a Szt. Margit kápolna urnatemetőjébe.

Az 1975. szeptember 26-án elhunyt plébános atya holttestét az engesztelő gyászmisét követően az Újpest-Megyeri temetőben 1975. október 4-én temettük el.
Ő volt az Egyházközség első plébánosa, szervezője és elindítója a jelenlegi templom – kis Bazilika – építésének. A II. világháború után a sok áldozatot vállaló hívekkel együtt járja ki és kezdi el a kápolna létrehozását a kertvárosban. A jóságos Isten áldja meg őt és a segítő híveket munkájukért, áldozatukért.

Halálának harmincadik évfordulója alkalmából az Egyházközség képviselő-testülete úgy döntött, hogy haza hozatja hamvait az időközben felépült altemplomi urnatemetőbe. A jó szándékot tett követte, így az első szervező plébános,

Nemes István c. főesperes hamvai – újraszentelése és az engesztelő gyászmise elvégzése után – a plébánosok részére kijelölt helyen kerül végső nyugalomba

2005. október 1-jén, szombaton 10 órakor

az Árpádházi Szent Margit templomban. (XV. kerület Vácduka tér 1.)

Őrizzük emlékét és ne felejtsük el a lelkipásztort, Nemes István atyát, aki sokat
tett Rákospalota kertvárosáért és a lelkekért.

„Jézus szíve szeretlek én,
segíts át az élet tengerén!”