Menu

Még lehet adakozni az alapítványnak

2005.09.05.

Szombaton este jótékonysági táncmulatság volt a Pestújhelyi Közösségi Házban az erdélyi Kallós Zoltán Alapítvány javára.

Amint a korábbiakban már olvashattak róla, Tálas Ági és Kiss Zsolt táncoktatók valamint a művelődési intézmény évek óta kapcsolatban áll az alapítvánnyal, s így értesültek arról, hogy az ingázó gyerekeket szállító busz meghibásodott, valamint a 80 férőhelyes kollégium építésének költése tetemes, így nehezen megoldható anyagi terhet ró az alapítványra.

Ezért most szombaton sok-sok zenésztárssal közösen került sor a jótékonysági rendezvényre.

Sajnos, nem túl sokan jöttek el, ám akik ott voltak, nagyon jól érzeték magukat s közel 150 ezer forintot össze is gyűjtöttek a nemes célra.

Kallós Zoltán mit sem tudott erről a kezdeményezésről, s a meglepetéstől szóhoz sem jutott, amikor Erdélyben megszólalt a telefon és a pestújhelyi egybegyűltek énekeltek a vonal másik végén. Zoli bácsi nagyon meg volt hatódva.

A filmvetítést, melyen a Válaszúton rendezett táborban készült felvételeket tekintették meg a nézők, szintén mindenki ismerősként tekintette meg. Ezek után a mulatság, a táncbemutató, a közös éneklés, táncolás igazi jókedvre derített mindenkit. Természetesen a kulináris élvezetekben sem volt hiány.

Többen ugyan jelezték előre, hogy a programon nem tudnak részt venni, ám ennek ellenére támogatják az ügyet, így számukra és azok számára, akik a napokban még szeretnék anyagilag a nemes cél mellé állni, jó hírrel szolgálhatunk: a hét folyamán (szeptember 11-ig) személyesen anyagi támogatásban részesíthetik az alapítványt a Pestújhelyi Közösségi Házban illetve utalhatnak át a későbbiekben is e célra előre nem meghatározott összeget az alapítvány számlájára (cont EUR SV 6487471300)