Menu

PÁLYAKEZÉS STARTKÁRTYÁVAL

2005.09.01.

Elkészült a pályakezdő elhelyezkedését segítő startkártya mintapéldánya ? adott tájékoztatást a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium.
A kártyát, amely az adókártyához hasonlít, a pályakezdő fiatalok válthatják majd ki, a Magyar Közlöny július 5-i számában közölt, október 1-jétől hatályos törvénymódosítás szerint. A kártya az adóhatóságnál váltható majd ki, a szerepel rajta az adóazonosító jel, a pályakezdő neve, személyes adatai, a kiállítás és az érvényesség ideje.

A kártya a kiváltásától számított két évig érvényes, figyelembe véve a 25 év ? felsőfokú végzettség esetén 30 év ? korhatárt. A kedvezmény csak azokra vonatkozik, akik ennél fiatalabbak ? a törvénymódosítás szerint ők számítanak pályakezdőknek.
A foglalkoztatónak nem kell kifizetnie a fiatal után az egészségügyi hozzájárulást, a 29 százalékos társadalombiztosítási, a háromszázalékos munkaadói járulékot. Ehelyett az első évben a bruttó munkabér 15 százalékos, a második évben 25 százalékos mértékét fizeti járulékként. A kedvezményt a minimálbér másfélszereséig, felsőfokú végzettségűeknél annak kétszereséig érvényesítheti a foglalkoztató. A startkártya két évre szóló érvényessége idején a fiatal több munkaadónál is dolgozhat, azaz több munkaadó is érvényesítheti a járulékkedvezményt.
Az új forma a pályakezdőknél a január 1-jétől hatályos kedvezményeket váltja fel. Az év elejétől van lehetőség arra, hogy a foglalkoztatás társadalombiztosítási járulék-költségeit a felére csökkentsék, ha a munkáltató pályakezdőt, gyes, gyed gyet vagy ápolási díj után munkát vállalót, illetve ösztöndíjast alkalmaz. Ötven év feletti munkanélküliek felvétele esetén akár a teljes járulékköltség megtakarítható.
A jelenleg hatályos előírások szerint azok a fiatalok számítanak pályakezdőnek, akik 25 év alattiak.
A munkaadónak az 50 százalékos tb-járulék kedvezményért legalább egyéves foglalkoztatást kell vállalnia, ebből háromnegyed évig jár a kedvezmény. A lehetőség jelenleg a legfeljebb 90 ezer forintos bruttó keresetre számított járulék 50 százalékáig vehető figyelembe.
A törvénymódosítás külön rendelkezik arról, miként érvényesíthetők az új szabályok azok számára, akik a jelenleg hatályos kedvezményeket veszik igénybe