Menu

Ünnepi rendezvény augusztus 20-án

2005.08.23.

A Vám-és Pénzügyörség Fúvószenekarának térzenéjével kezdődött meg az augusztus 20-i ünnepi program a Karácsony Benő parkban, melyet A csodakút címmel a Gabalyda bábszínház előadása követett.
A Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület történelmi fegyver- és viselet bemutatója ismét elvarázsolta a nagyközönséget, majd a Bojtor Imre népdal- és nótakör tagjaival énekelhettek együtt sokan. A Szilas Néptáncegyüttes műsorát követően a Héttorony együttes játszott „Líra” címmel XVI-XVIII. századi zenét illetve tartott hangszerbemutatót.

Ezután került sor az ünnepélyes köszöntésre, melynek kezdetén elhangzott, hogy
augusztus 20. az egyik legősibb magyar ünnep története. Ez a nap Szent István király ünnepének napja. A keresztény magyar államalapítás, a magyar állam fennállásának emléknapja.
I. István uralkodása idején augusztus 15-én, Nagyboldog-asszony napján hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot. Ekkor tartották az ún. törvénynapokat. Szent László király később úgy rendelkezett, hogy az ünnepnapot augusztus 20-án kell megtartani, mert 1083-ban e napon avatták szentté I. István relikviáit a fehérvári bazilikában.
Az évszázadok múltán a törvénynap elvesztette közjogi jelentőségét, a törvénynapi országos gyülekezet helyébe a rendi országgyűlés lépett. Nagy Lajos uralkodásától kezdve augusztus 20. egyházi ünnepként maradt a köztudatban.
1686-ban XI. Ince pápa elrendelte, hogy Buda vára törököktől való visszafoglalásának évfordulóján évente emlékezzék meg az egész katolikus világ Szent István ünnepéről.
Az 1848-as szabadságharc után hosszú ideig nem tarthatták meg a nemzeti ünnepet. A kiegyezést követően teljes mértékben visszanyerte méltóságát az ünnep: 1891-ben Ferenc József munkaszüneti nappá nyilvánította.
Augusztus 20-a 1945-ig nemzeti ünnep volt. Szent István ünnepéből új kenyér ünnepe lett. 1949-1989 között az alkotmány napjaként ünnepeltük.
Az első szabad választásokon létrejött Magyar Országgyűlés 1991. március 5-ei döntése Szent István napját a Magyar Köztársaság hivatalos ünnepének nyilvánította.
A rákospalotai Szent István-napi rendezvénynek több mint egy évtizedes hagyománya van, amely ünnepségen részt vettek a kerület vezetői mellett a testvérvárosok delegációi is.

Az ünnepi beszédet Kiss Péter, miniszter úr, országgyűlési képviselő tartotta meg:
-Amikor gondolatban elfújjuk azt a több mint 1000 szál gyertyát, amely Magyarország születésnapja alkalmából itt él mindenki lelkében, arra gondolhatunk, hogy ez egy igazi örömünnep, hogy augusztus 20-a, István király ünnepe az a magyar nemzet európai helytállásának, nemzeti megmaradásának ünnepe. Hiszen István európai értékeket választott, amikor a kereszténység mellett döntött, és az európai modern világhoz alkalmazkodott. Ezt ugyanis azért tette, hogy megmaradhassunk magyarnak.
Most több mint ezer évvel később nekünk is hasonló döntéseket kell hoznunk. Tagok vagyunk, alkalmazkodtunk, de magyarnak kell lennünk, az itt élő magyar emberek érdekeit kell képviselnünk, és érvényre juttatnunk ebben az új európai
együttműködésben. Lehet mondani, hogy sokszor, diplomatákat és zászlókat látunk Európában, de már itt az ideje annak, hogy lássuk ennek hasznát, lehetőségét, azt a felzárkózást, azt az esélyt, amit a családok, szorgos magyar emberek megérdemelnek, mert mindent megtettek érte. Most tehát megint csak az jelenti a kihívást, hogy csatlakozni Európához úgy, hogy közben úgy élhessünk magyarként Európában, ahogy azt megérdemlik az emberek, és ahogy mindig is szerettek volna.
Ezután az új kenyér felszelésére került sor., melyet Kiss Péter, miniszter és Hajdu László, polgármester szegtek meg.
Az ünnepség a Térszínház óriásbábos előadásával folytatódott, amely Bakarasz királyról szólt, majd a Langaléta Garabonciások gólyalábas vásári komédiái voltak láthatók.. Az estét az Old Boys együttes koncertje zárta.
Mindeközben a gyerekek és felnőttek hadijátékban, lándzsavetésben, íjászatban vetélkedhettek , részt vehettek kézműves játszóházi foglalkozásokon, megtekinthették a népi iparművészeti kirakodó vásárt, információhoz juthattak az EU-információs sátrában, a Vöröskeresztes sátorban az orvosi tanácsok meghallgatása mellett lehetett vérnyomást méretni illetve a vidám park játékait is ki lehetett próbálni.