Menu

Kezdődik a műszaki átadási eljárás a HUHÁ-ban

2005.08.19.

Az eredeti költségkereten belül ( 19 milliárd forint), s a december végi határidőnél hónapokkal korábban elkészült a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű rekonstrukciója, valamint megépült a füstgáztisztító berendezés. Ez által a korábbi 350 ezer tonna helyett 420 ezer tonna lesz az égetési teljesítmény.

Minderről a helyszínen egy bejárást megelőzően a cég vezetői tájékoztatták Kiss Péter kancelláriaminisztert, valamint a jelenlévő vezetőket (Vajda Pál, Budapest főpolgármester-helyettesét, Hajdu László polgármestert), s a sajtó képviselőit kedden délelőtt.

Bánhidy János, a HUHA főmérnöke elmondta, hogy a próbaüzem befejeződött, s a hatósági bejárással egy időben megkezdődik a műszaki átadási eljárás is.

-A beruházás, átalakítás a határidőn belül készül el, s a jelenlegi állapot szerint október elején átadásra kerülhet. Az előirányzott költségvetésből eddig 16 milliárd 697 millió forintot használtunk fel, s állíthatjuk, hogy a német fővállalkozó egy igazán korszerű művet ad át. A fő cél ugyanis az, hogy a mű feleljen meg az európai és a hazai környezetvédelmi előírásoknak.

Bánhidy János tájékoztatást adott arról is, hogy az 1982. óta üzemelő égetőműben ugyan az égetési teljesítmény (15 tonna/óra) és a gőzteljesítmény (40 tonna/óra) kazánonként nem változott, de a fejlesztés eredményeként az égetőmű kihasználtsága a korábbi 6 ezer óráról 7 ezer órára növelhető évente.

-A rekonstrukció első szakaszában az első két kazánt tavaly december 10-én adtuk át, míg a második ütem idén júliusban fejeződött be, s október elején a másik két kazán átadására is sor kerülhet. Az üzemben a füstgáztisztítást szennyvízmentes technológiával végezzük, s kizárólag települési és szilárd hulladékot égetünk és hasznosítunk, veszélyes hulladékot nem.

Kiss Péter miniszter úr elismerően szólt arról, hogy sok éves tervezőmunka után és néhány éves kihagyás után világszínvonalon sikerült megoldani a hulladékhasznosítást, s így a HUHA füstgázának szennyezőanyag-kibocsátási értékei jóval a határértékek alatt vannak, a működés a környezetvédelmi kritériumoknak megfelel. Beszélt arról is, hogy a hulladékhasznosító alkalmas arra, hogy az eltüzelt hulladékból hő- és villamos energiát állítson elő. Így az égetőmű évi 100 millió kilowattóra villamos energia előállítására képes, ami 100 ezer lakos éves fogyasztását fedezi.

Vajda Pál, főpolgármester-helyettes mindehhez hozzátette, hogy azzal, hogy a próbaüzem lezárul, Budapest hulladékgyűjtés, -szállítás, -ártalmatlanítás szempontjából felzárkózik Európához.

A füstgáztisztító mintegy 9 milliárd forintból, 50 százalékban a Környezetvédelmi Alap Célelőirányzatból (KAC) és 50 százalékban a főváros támogatásával épült. A kazánrekonstrukciót a beruházó Fővárosi Közterület-fenntartó Rt. finanszírozta – tette mindehhez hozzá Hortobágyi József, kiemelt beruházási és környezetvédelmi főmérnök.

Letölthető anyagok: