Menu

Mesekert a Szilas parkban

2005.08.12.

A XV. kerületi művelődési intézmények minden évben valamilyen különleges, nem hagyományos programmal csatlakoznak a nyári Szünidödö eseménysorozathoz.

Idén azonban Simon Patrícia, az ÚSZIK programszervezője és Szabó Adél általános szociális munkás, civil lakó közös ötlete alapján a Szilas park és annak játszótere alakult át mesekertté.

Szabó Adél a korábbiakban éveken keresztül szervezte a jobbnál jobb programokat a park házaiban és a környéken lakó gyerekek számára a játszótéren, a lakóházak előterében, sőt gyakran jelent meg Adél bohócként- s játszott, mókázott, ajándékokat osztogatott.

Ezeket a hagyományokat elevenítette fel Simon Patríciával közösen idén nyáron a környező házak, a közelebbi és távolabbi kerületekben élő gyerekek és felnőttek számára. Így került sor többek között az V. kerületi és a Szilas parki gyerekek közti küzdelemre, melyből az utóbbiak kerültek ki győztesen.

Aki nem volt ott, az nem is tudhatja igazán, hogy miről maradt le.

Az egész hetes program során minden nap folyamatosan zajlottak a sportversenyek (pingpongozás, focizás, röplabdázás, kidobós verseny), s eközben a hét minden napjára elosztva készülhetett szalvétakép lemezre, volt üveg- és kavicsfestés, agyagozás, teatasakból képeslapkészítés, arcfestés, gipszálarc készítés s bizony sokan Adél bohócot is elkészítették rongyból.

A pénteki zárónapon pedig az összes kézműves foglalkozásra ismét sor került. A programon való részt vételnek csak egy feltétele volt: az kapott új alapanyagot, aki bemutatta a korábban elkészített alkotását.

A sportvetélkedő utolsó fordulói mellett újabb játékokra (mocsárjárás, ugrókötelezés, zsákban futás, futóverseny, hullahopp karikázás) hívta Adél és Patrícia a kisebb és nagyobb gyerekeket, s a részt vevők menetlevelet kaptak.

A jó hangulatú programon a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki megtalálta a számára legjobb programokat, hiszen az alig totyogó babáknak is volt játszószőnyeg sok-sok szebbnél szebb játékokkal, s közben az anyukák a kézműves foglalkozások keretében mutathatták meg kreativitásukat.

A mesekert záró programja a tombolasorsolás és az eredményhirdetés volt, melyen a két sátor, a csokik, a matricák, a homokozó játékok s pörgettyűk mellett gazdára talált a focilabda, melyet fair play díjasként Obsitos Zsolt vihetett haza.

A Szünidödö program támogatója volt a Petőfi Csarnok Kht mellett a XV. kerületi Önkormányzat OMIS osztálya, Pöcz László üveges, a Nyírpalota úti barkácsbolt (Székely István), a LAÉT, az Alapítvány a Holnapért, Kovács építkezési vállalkozó, az Újpalotai Szabadidő Központ, valamint Varga Imre, helyi önkormányzati képviselő, aki személyesen adta át a díjazottaknak a jutalmakat. Mellettük külön köszönet illeti a Szilas parki gyerekeket, akik a „rossz idő esetére” teljesen kitakarították, s kifestették a Szilas park 12. számú ház lépcsőházának auláját.

-Átlagosan negyven ember mindig volt a programjainkon- mondta Szabó Adél-, s köztük többen a 15-16 éves korosztályból illetve a bölcsisek közül. Én éppen tíz évvel ezelőtt szerveztem meg ezen a helyszínen az első gyereknapot, melyet több jó hangulatú program követett. A mostani egész hetes rendezvénysorozatot szeretnénk továbbfolytatni, akár alkalmi összejövetelek formájában. Nagyon jól éreztük magunkat és kellően el is fáradtunk, ám mindez jóleső fáradtság.