Menu

Új jelkép született

2019.08.30.

Az önkormányzat odaállt egy civil kezdeményezés mellé és a megújuló Fő tér, valamint egész Újpalota ékessége lehet a most felavatott betűkompozíció.

Az éppen 50 éves Újpalota Fő terén, ott ahol eddig is egy szoborszerű mű – az éppen 45 éve felállított Centenáriumi emlékmű – állt, új alkotás köszönti majd az itt élőket és itt elhaladókat.

Újpalotai civilek két éve határozták el, hogy egy olyan dologgal „lepik meg” a XV. kerületet, amely jelképe, ékessége lehet a városrésznek, azon belül is Újpalotának.

„2017 őszén azon gondolkodtunk Szepesi Tibor barátommal, hogy mit lehetne kitalálni a kerületben: valami szépet, jót és egyszerűt. Eljutottunk oda, hogy mi lenne, ha más városokban már működő feliratot helyeznénk el” – idézte fel a betűkompozíció avatásakor a kezdeteket Varga András, az egyik kezdeményező. A gondolatból elhatározás, egy Facebook-oldal és hosszas szervezés lett. Felmerült, hogy valamelyik városrész legyen a feliratban, végül az egyszerű, kifejező és egységet sugalló I (szív) XV változatra esett a választás.

„Azt reméljük, hogy a helyiek meg fogják szeretni, fotózkodni fognak vele és olyan jelkép lesz, amire ránéznek és tudják, hazaérkeztek” – mondta Varga András, aki végül jelképesen átadta a feliratot Németh Angéla polgármesternek „szíves felhasználásra.”

Cégek, magánszemélyek támogatták a kezdeményezést, ki pénzzel, ki anyaggal, ki munkával – így készülhetett el az időtálló hungarocellből készült felirat. A főtámogató a PannoMark Kft. volt, a többi támogató pedig a Deltachem Kft., a JUB Kft., a reklamguru.hu. az ablakpucolo.hu, Szepesi Gabriella és Szepesi Tibor voltak. Az önkormányzat a tereprendezést adta az új alkotáshoz, a RÉPSZOLG munkatársai rendbe tették az elburjánzott növényzetet és az eddig a gyalogosok által használt ösvényből valódi járdát csináltak.

A jó hangulatú átadó végén a megjelentek rögtön „használatba” is vették a betűkompozíciót és rögtön fotózkodni kezdtek vele.

Fotók: Subits-Tóth Gergő, Vargosz/XV Média