Menu

Nemcsak a hőség, a kampány is dübörög a XV. kerületben

2019.08.28.

Elindult az ajánlásgyűjtés az önkormányzati választásokra: Németh Angéla polgármester csapata folyamatosan terepen van, a Fidesz más taktikát választott.

A várhatóan már hűvös és esős októberben lesz az önkormányzati választás, de a kezdet, a kampány, az ajánlások gyűjtése még a trópusokat idéző augusztusban zajlik. Kis túlzással 45 fokban és 95 százalékos páratartalom mellett teszik le voksukat először aláírásukkal a jelöltek mellett a választók így a nyár végén.

A tavalyi időközi választáson győztes, most újraválasztására készülő Németh Angéla és csapata azt a célt tűzte ki, hogy 10 ezer embert érnek el az ajánlási időszakban. Mint ismert, Németh Angéla egy egészen széles összefogás keretében indul csapatával az októberi választáson: a jelölteket a DK, a Jobbik, az LMP, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd, a RÁTE és a Szolidaritás közösen indítja.

Erre az ambíciózus célra rímelt, hogy az Újpalotai piacnál kedd reggel tömött sorokban álltak az emberek, hogy Németh Angéla polgármesteri indulása és csapatának jelöltjei mellett Karácsony Gergely főpolgármesteri jelölését is aláírásukkal támogassák. A reggeli rohamban nyolcan-tízen is várakoztak, de a dél közeledtével is folyamatos volt az érdeklődés az ívek iránt. A jelenleg is képviselő Matlák Gábor és Vékás Sándor (Mindenki Magyarországa Mozgalom) fogadták az ajánlásokat.

A Rákos úton, a rendelőintézetnél is megtalálható volt a Németh Angéla vezetésével együtt induló ellenzéki pártok és mozgalmak pultja. Itt a jelenleg is testületi tag Bodó Miklós (RÁTE) gyűjtötte az aláírásokat, és jelen volt a XV. kerület országgyűlési képviselője, Hajdu László (DK) is. Jelentős volt az érdeklődés, jellemző volt, hogy sokan érkeztek a reggeli vérvételi „hullám” után.

Az előbbi két helyszínen délelőtt találkozhattak a jelöltekkel a kerületi választópolgárok, a Kossuth utca és a Fő út kereszteződésében délután települt ki Németh Angéla csapata. A 2-es körzetben induló Szilvágyi László (LMP) találkozott a szavazókkal.

Mindhárom helyszínen támogathatták a választók Németh Angélát, valamint Karácsony Gergelyt is, de az ellenzéki összefogás valamennyi kerületi jelöltjét is. Hiszen olyan helyeken, mint a rendelő, illetve a piac az egész városrészből fordulnak meg emberek, nemcsak a szorosan ott lakókat lehet elérni. Németh Angéla csapata a XV. kerület más helyszínein is jelen van, így a Kolozsvár utcai piacnál, és az újpalotai Fő téren, a Drégelyvár utcában szintén rendszeresen megtalálhatóak a pultjai.

Újpalotán találkoztunk a Magyar Munkáspárt kitelepülésével is, ahol a kerületi polgármesterségért induló Karacs Lajosné mellett a főpolgármesteri kampányhoz is gyűjtöttek aláírásokat.

A gyorsaságot választotta a Fidesz a választókkal való intenzív utcai kapcsolattartás helyett. A kormánypárt helyi politikusai egynapos gyűjtés után elégedetten számoltak be róla, hogy megvannak a kellő számú ajánlások.

Így kedden-szerdán már ritkábban találkozhattak velük a XV. kerület közterein a választók. „Maradjunk kapcsolatban” jelszóval azonban továbbra is gyűjti a támogatói aláírásokat a Fidesz, például a Rákos úti rendelőnél.

Borítókép: Subits-Tóth Gergő