Menu

„Hívogató” fotókiállítás a Dózsában

2005.05.24.

Pénteken délelőtt nyílt megy Szabó Ferenc és Ozsváth László, két túrkevei amatőr fotós „Hívogató” című kiállítása a Dózsa György Gimnázium aulájában.

Az egybegyűlteket először Budai Judit igazgató (Túrkeve Város Művelődési Intézmény és Könyvtár) köszöntötte, s bemutatta a Jász-Nagykun-Szolnok megyében lévő tízezer főt számláló kisvárost. Elhangzott, hogy amíg régebben a megélhetés fő forrása a mezőgazdaság volt Túrkevén, úgy mostanra a gyógytúrizmus vált a település központi fejlesztési kérdésévé. 1999 óta pedig a hagyományok megőrzése céljából minden év májusában megrendezik a Kevi Juhászfesztivált. A programok kínálatába a kortárs művészetet ( a fotóművészetet) is bevonták, s felvették a kapcsolatot Győry Lajossal, a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok országos elnökével, aki támogatta az elképzelést. Így 2000 óta minden évben meghirdetik a Kevi Horizont Országos Fotópályázatot. Sokáig gond volt azonban, hogy helyi fotósok nem indultak a versenyen- idén azonban Szabó Ferenc és Ozsváth László immáron a második helyszínen mutatkozik be önálló kiállítással (az első Túrkevén volt).
-Ezzel a kiállítással szeretnénk köszönteni az idén 50 éves Csokonai Művelődési Központot is-mondta Budai Judit, majd átadta a szót Ábri Lászlónak, a Dózsa György Gimnázium igazgatójának, aki házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket, s külön köszöntötte Király Csaba alpolgármestert, Ambrus Jánost, a MOS Bizottság elnökét, Galambos Ferenc rendőrkapitányt és az önkormányzati képviselőket, a polgármesteri hivatal munkatársait.
-Nagy örömmel fogadtam Szabó Ferenc felkérését, hogy itt a gimnáziumban rendezzük meg ezt a kiállítást. Ezt több okból is tettem: személyes kötődésem van ahhoz a tájhoz, ahonnan a képek érkeztek- Kisújszállásról származom, ami kb. 30 km-re van Túrkevétől. Örömmel látom a képeken megjelenő tájat, embereket. Ám a személyes kötődés mellett jó dolognak tartom azt, hogy a tanítványok szintén láthatják ezeket a képeket, akik élvezettel nézték ezeket a fotókat.

A megnyitó ünnepségen ezután a gimnázium diákjai egy rövid műsorral köszöntötték a megjelenteket: táncgimnasztikai gyakorlatot mutatott be hat diáklány a Volt egyszer egy vadnyugat című film ismert dallamára, majd egy verset követően megzenésített vers hangzott el.
A kiállítást dr. Sivák József, a Miniszterelnöki Hivatal helyettes államtitkára nyitotta meg, aki Kiss Péter kancelláriaminiszter személyes üdvözletét tolmácsolta. Elmondta, hogy mint a kiállítás, mint amatőr fotósok kiállítása egy külön bájt ad az eseménynek.
-Két olyan emberről van szó, akik a túrkevei önkormányzatnál képviselői munkát végeznek. A politika és a művészet kapcsolatában sokszor láttunk példát arra, hogy vannak olyanok, akik a művészetből átirányítják a tevékenységüket a politikába. Az már ritkábban fordul elő, hogy mindez fordítva fordul elő. Felmerülhet ilyenkor a kérdés, hogy mi lehet az alapvető mozgatórugója mindennek? Szerintem: egy szándék-, hogy én valamit ki szeretnék fejezni, meg szeretnék mutatni, a másik: a tehetség, amikor valaki olyat tud, amit nem mindannyian tudunk. A harmadik dolog, hogy mind a politikában, mind a művészetben az ember áll a középpontban és számomra nagyon érdekesek a fotók, mert az ember, a kisember, a foglalkozásuk, a természet áll a középpontban- mondta megnyitó beszédében dr. Sivák Ferenc.
A kiállítás június 3-ig tekinthető meg a Dózsa György Gimnáziumban.