Menu

Ezt nem fújhatjuk!

2019.06.14.

A rákospalotai fúvósok kapták idén azt a támogatást, amit a polgármester javaslatára a Siemens adományoz évente.

Hosszú távra tervezünk a XV. kerületben, és a mostani támogatásunk is egy hosszabb együttműködés kezdete lehet – mondta Goszták Árpád, aki a Siemens képviseletében nyújtotta át csütörtökön a cég támogatását egy helyi civil szervezetnek. A kedvezményezett pedig nem más, mint a XV. kerületi Fúvószenekari Egyesület, vagyis a Hubay Jenő Ifjúsági Fúvószenekar.

Az együttes karnagya, az egyesület elnöke, Kőrösy Róbert azt mondta, a nyári nyolcnapos táborozást teszi lehetővé a most kapott egymillió forintos támogatás. Már úgy tűnt, hogy a mostani nehéz helyzetben – amit a kerületi költségvetés el nem fogadása teremtett – nem lesz erre lehetőségük. Mint Kőrösy Róbert elmondta, a céljuk az, hogy az országban egyedülálló módon egy félprofi – tehát részben fizetett tagokból álló – civil fúvószenekart hozzanak létre. Jól haladnak ezen az úton, a Siemens támogatása is ebben segít nekik.

A fúvósokra lehet számítani a bajban is – jelentette ki Németh Angéla polgármester a támogatás ünnepélyes átadásakor. A Siemens ugyanis olyan szervezeteket támogat évről évre egy-egy millió forinttal, amelyeket a kerület vezetője ajánl a cég figyelmébe. Németh Angéla elmondta, most, hogy nincs a kerületnek 2019-es költségvetése, a fúvósok mégis az első hívó szóra jönnek az önkormányzat rendezvényeire.