Menu

Jótékonykodtak a szülők

2005.04.30.

Néhány nappal ezelőtt a Fóti Waldorf Iskola javára jótékonysági koncert volt a Csokonai Művelődési Házban.

Amint Madaras Andrea, szülő, a rendezvény egyik kezdeményezőjének Madaras Lénárdnak a felesége elmondta, a támogató estet azért szerették volna megszervezni, mivel az állami támogatás megszűntével nagyon nehéz helyzetbe került az iskola. Ám tanárt nem szeretne az intézmény elbocsátani, illetve a szülők is ragaszkodnak a megszokott pedagógusokhoz.
A jótékonysági estet rövid idő alatt hozták fedél alá, s első szóra jöttek a meghívott előadók: a Makám együttes és a Lighthouse együttes.
A Krulik Zoltán által alapított Makám együttest azt hiszem nem kell túlzottan bemutatni, hiszen a több mint egy tucat album magáért beszél. Az egyedi hangzásvilágot különleges hangszerek teszik még teljesebbé: pl. tabla, kaval, gdulka, marimba, sarangi.
A Lighthouse együttes egy évvel ezelőtt alakult, s az ősi kelta zenéből, annak is lírai dallamvilágából táplálkozik. Nemrégiben jelent meg Karsai Gizella és a Lighthouse közös albuma Csillagtenger címmel, melyen a hamarosan napvilágot látó első Lighthouse album két száma is hallható: az Ahol keresgélsz… és a Végtelen kegyelem… című.
Az est telt házzal zajlott, s amint a program végén elhangzott: 230 ezer forint gyűlt össze.
-Mindez csepp a tengerben- mondta Madaras Andrea-, ám úgy tűnik, megindult a mozgolódás az ügy érdekében. Mivel nagyon magas a bérleti díj- az iskola a Károlyi István Gyermekotthon területén található egyik épületben van-, így nagyon félünk, nehogy megszűnjön az iskola. A program azért is nagyon hasznos volt, mivel lehetőség nyílt egymással a szülőknek egy kis ismerkedésre, beszélgetésre. Legközelebb a fóti Ybl-templomban lesz hasonló jellegű koncert, melynek szervezése folyamatban van.

Linkek:

Meglepetés