Menu

„Templomaink” ismét

2005.04.25.

A Pestújhelyi Napok keretében már láthatta a közönség Mihály Zoltán „Templomaink” című fotókiállítását a Rákospalotai Múzeumban, most pedig április 22-tól május 6-ig a Csokonai Művelődési Házban tekinthető meg a 14 fénykép kiegészülve a múzeum fényképgyűjteményéből válogatva az emberélet fordulóihoz kötődő hagyományokat, valamint az egyházi ünnepeket.

A kiállítás megnyitón először Ferk Ilona, a kiállítás rendezője köszöntötte a megjelenteket, majd Tóth Lajos, a művelődési ház igazgatója vette át a szót. Az igazgató többek között beszélt arról, hogy a 14 kép 14 épületet ábrázol, amelyek nem kiemelkedő építészeti különlegességek, ám büszkék lehetünk arra, hogy palotaiak vagyunk, hiszen a 30-as években az elődök nem átállottak templomutcát építeni.
-Itt békésen állnak egymás mellett a különböző felekezetű templomok, melyek kultúrtörténetileg is fontosak. Hiszen a templomoknak van levegője, van saját szellemisége, s biztos, hogy összetartó ereje lesz függetlenül attól, hogy ki milyen világnézettel bír- mondta Tóth Lajos, majd azzal folytatta, hogy azért a klubban vannak ezek a fotók, mert itt élet van, s a művelődési intézményben mindig toleránsan viselte mindenki egymást.
-Szeressétek Rákospalotát, Pestújhelyet, Újpalotát! Én ugyan nem vagyok fotószakértő, ám szerintem nagyon nehéz egy épületet úgy fotózni, hogy csak áll- mondta a megnyitó végén Tóth Lajos.
Ezután Mihály Zoltán mondott köszönetet a háznak, hogy befogadta, illetve Ilonka néninek, hogy megrendezte ezt a kiállítást.
-Hogy miért a templomokat fotóztam? Mert azt vettem észre, hogy ezeket az épületeket el akarták takarni: lakóteleppel, fákkal, szolgáltatóházzal stb. Én pedig a takarás mögé próbáltam tekinteni, hiszen a templomokban mindig bent olyan meghittséget, nyugalmat éreztem. Ezt akartam a fotókkal bemutatni- mondta Mihály Zoltán.
A kiállítás hétköznapokon 9-21 óra között, hétvégén a ház programjaihoz alkalmazkodva látogatható.