Menu

Kedves versek és reprodukciók

2005.04.15.

Kedden a Csokonai Művelődési Házban a „Kedvenc József Attila versem” címmel nyugdíjasok szavaltak el egymásnak és a helyszínre érkezőknek egy-egy kedves verset.

A hozzáértő zsűri ezúttal Hável László, színművész volt, aki nem zsűrizett, hanem inkább azt emelte ki, hogy vannak még szerencsére verset kedvelők.

-Tüneményesek, kedvesek, aranyosak voltak a hölgyek, akik a számukra legkedvesebb József Attila verset tolmácsolták nekünk- mondta.

Hogy kik voltak ők?
Az Isten című verset Borsi Jenőné, a Mama című verset Lelkes Józsefné, az Egyedül című verset Mészáros Jánosné, az Amit a szívedbe rejtesz címűt Pintér Sándorné, míg a Kései sirató című költeményt Ziegler Ágostonné mondta el. A produkciókért mindannyian könyvutalványt kaptak.

A verseny így versmondó találkozóvá alakult át, melyen inkább beszélgetés volt a költőről és koráról.

A reprodukciókból álló kiállítást Tóth Lajos, a Csokonai Művelődési Ház vezetője nyitotta meg, miközben a közönség Simon Patrícia és Illyés Zsuzsa fuvolajátékában gyönyörködhetett.

Tóth Lajos a beszélgetés során elmondta, hogy egy különleges eredeti József Attila ereklyével gazdagodott a Csokonai Művelődési Ház, melyet a későbbiekben az előtérben megfelelő helyen helyeznek el.

A beszélgetés során többen felidézték József Attila alakját. A kötetlen együttlét során pedig szó esett arról is, hogy manapság az irodalmi értéket minél jobban meg kellene ismertetni a fiatalokkal is.

A programon a jelenlévők között helyet foglalt Lindner Gusztáv, az OMIS osztályvezetője és Dr. Kántásné Szabó Ivett, az OMIS osztály közoktatási csoportvezetője is.