Menu

Tiszta vizet a kínai pohárba!

2019.05.22.

Felkeltette a sajtó érdeklődését Németh Angéla tavalyi kínai látogatása, így érdemes tisztába tenni: ki, mennyit költött a kerületi adófizetők pénzéből a távol-keleti kapcsolatok ápolására.

Közérdekűadat-igénylés, újságírói kérdés, sőt most már egy képviselői interpelláció is azzal foglalkozik, hogy mennyibe került a kerületnek Németh Angéla kínai útja. Igen, arról a munkalátogatásról van szó, amelyiken 2018. november 15-21. között vett részt a XV. kerület polgármestere, és amelynek eredményeiről a november 27-i testületi ülésen tájékoztatta is a képviselőket.

A tájékoztatásból kiderült, hogy Németh Angéla a Kínai Népköztársaság meghívására látogatott el a Peking közelében lévő Hebei tartomány Qinhuangdao városának Haigang kerületébe. A félmillió lakosú kerület partneri viszonyt kezdeményezett, amelynek hivatalossá tételéről később dönthet a testület.

A XV. kerületnek jelenleg is két kínai településsel van testvérvárosi megállapodása, 2007 óta Sanminggel, 2012 óta pedig Linyivel, az újabb partner maga kezdeményezte a kapcsolatfelvételt.

Már a novemberi tájékoztatásból is kiderülhetett, azonban a beérkezett kérdések miatt el kell ismételni, hogy

Németh Angéla 2018. november 15-21. közötti kínai útja 0, azaz nulla forintjába került a kerületi adófizetőknek, mert annak költségeit teljes mértékben a Kínai Népköztársaság állta.

A kormánypropaganda szócsöveitől érkezett kérdések mögött nem nehéz felfedezni a kerületi Fidesz-politikusokat – a központi pártutasításokat kritika nélkül végrehajtó dr. Pintér Gábort és Csonka Lászlót ­–, akik fél évvel ezelőtti, nyilvános út részleteivel próbálják terelni a figyelmet. Teszik mindezt azért, mert a velük szövetkező volt fideszes képviselőkkel együtt hónapok óta gáncsolják a 2019-es kerületi költségvetés elfogadását. Ahelyett, hogy szabályosan benyújtott, értelmes indítványokkal segítenék a büdzsé elfogadását, ismét árnyékokkal harcolnak.

Erre világított rá Király Csaba (RÁTE) kedden érkezett, a polgármesterhez intézett interpellációja. A képviselő arra kérdezett rá, hogy mennyibe került a XV. kerületieknek a fideszes volt polgármester, László Tamás és politikustársai 2012-es kínai útja. A korábbi városvezető ugyanis 2012-ben úgy gondolta, hogy Sanming mellé másik testvérvárost keres, így jutott el Linyibe.

Ahogy Király Csaba kérdéseiből is kiderült, László Tamással tartott a fideszes frakcióvezető, dr. Pintér Gábor, valamint a Fideszből azóta kizárt Bitvai Nándor (akkori alpolgármester) és az akkor féléve köztisztviselőként dolgozó Victorné dr. Kovács Judit, jelenlegi – a milliós fizetését felvevő, de alpolgármesteri munkát nem végző – alpolgármester. Kakukktojásként, a kerületi adófizetők pénzéből a fideszes politikusokkal repült Tirts Tamás is, egy állami szerv, a Wekerle Alapkezelő egyik vezetője is. Tirts Tamásnak sem előtte, sem azóta semmi köze nem volt a XV. kerülethez és annak önkormányzatához. Ő az alábbi linken olvasható önkormányzati dokumentum szerint a 160 eurós napidíjat is felvette az önkormányzat pénzéből, a kétnapos pekingi tartózkodásuk idejére.

László Tamás és a többi fideszes politikus ötnapos útja közel 2 millió forintjába került a XV. kerületieknek – csak ajándékokra (borra, pálinkára) és egy kétnapos pekingi tartózkodás napidíjára félmillió forintot fizettetett ki a volt polgármester az önkormányzattal.

Az interpellációra adott polgármesteri válaszból kiderülnek a költségek tételesen:

  • repülőjegyek: 1.159.800 forint
  • szállás Pekingben: 115.800 forint
  • vízum (a sürgősségi eljárás miatt): 90.000 forint
  • reprezentációra (borok, röviditalok, képek): 201.225 forint
  • napidíjak (amelyet a linyi meghívás ellenére a Pekingben eltöltött időre vehettek fel): 320.040 forint

A fenti adatokból tehát kiderül, a kerület költségvetéséért aggódó fideszes képviselők közel kétmillió forintot költöttek el azért, hogy aláírjanak egy együttműködési megállapodást, míg Németh Angélának kerületi közpénz felhasználása nélkül is sikerült ápolnia a távol-keleti kapcsolatokat.