Tisztelgés az örmény származású hősök előtt

Először Áts József, a kerületi Örmény Kisebbségi Önkormányzat elnöke köszöntötte a résztvevőket, majd Nuridsány Judit tartotta meg beszédét, melyben a történelem 1848/49-es eseményei is felidéződtek.

-Még ma is csak kevesen tudják, hogy a magyar nép tiszteletreméltóan hősies harcában, 1848-ban számos örmény is részt vett, lelkesen és önfeláldozóan támogatva a szabadságért vívott küzdelmet. Azon a szép tavaszon Erdélyországban, ott is főként a többségében örménylakta Szamosújvár és Erzsébetváros követei az országgyűlésen Magyarország és Erdély uniója mellett döntöttek. Nem sokkal később, amikor az új Kossuth bankóra kellett a fedezet, habozás nélkül nyitották meg pénztárcáikat, ekkor már nemcsak e két város lakói, hanem Kolozsvár tehetős, és szegényebb módban élő örményei is. Úgy érezték, honpolgárai ők annak a hazának, amelynek oltárán szívesen áldoznak-mondta Nuridsány Judit.

Majd beszélt arról, hogy az örmények milyen kemény munkával kereskedtek, vásároltak földbirtokot, taníttatták gyermekeiket, majd nem egy közülük jelentős tisztséget töltött be szűkebb hazájában: lett a vármegye alispánja, szolgabírója, főispánja, majd minden fenntartás nélkül csatlakoztak a forradalomhoz és a szabadságharchoz. A seregben a tiszti rangban lévő Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Czecz János mellett még hetven, nemesi családból származó örmény szolgált, akik szintén vérüket áldozták a szabadságharcért, ám őket méltatlanul elfelejtették, mint pl. Lukács Dénes, Novák Tivadar. Előbbi szervezte meg a honvédtüzérséget, majd annak parancsnoka lett, s halálra ítélték, ám kegyelmet kapott: így „csak” hat évet töltött el talpig vasban a komáromi vár kazamatáiban. Novák Tivadar pedig a budapesti nemzetőrség főhadnagyi rangban lévő segédtisztje volt, akit azért lövetett főbe Windischgraetz, mert a szabadságharc oldalára próbált átcsábítani császári katonákat.

A szabadságharcban több mint kétszáz olyan örmény származású közkatona is részt vett, akik soha nem tértek haza. Ahogy Nuridsány Judit elmondta, csak néhányuk neve vált ismertté: pl. a Szentpéteri testvéreké (Ferenc, Imre, Miklós). A testvérek szüleinek Cseres ezredes, a hadmegye parancsnoka állami segítséget ajánlott fel, melyet az apa elutasított azzal, hogy örül, hogy mind a három fiát a haza számára nevelte, s mind a három a hazáért ontotta vérét.

A megemlékezésen ezután Kiss Ernő, Czecz János, Lázár Vilmos alakjának nagyságáról, jelentőségéről beszélt a megemlékező. Kiss Ernőt a világosi fegyverletétel után elsőként állították Aradon hadbíróság elé, míg Lázár Vilmost, amiért letette a fegyvert, kegyelemből kötél helyett golyó általi halálra ítélték. Czecz János a szabadságharc bukása után külföldre menekült, megírta az erdélyi hadjárat történetét, majd Argentínában telepedett le. Sírja Buenos Aires katonahősök temetőjében van, de a főváros főterén lovas szobor is emlékeztet arra, hogy külhonban is megállta a helyét.

-A legszebb tavasz 157.évfordulóján tisztelegjünk hát a szabadságharc örmény tisztjei és közkatonái előtt – mondta végezetül Nuridsány Judit, majd koszorút helyezett el Áts József az Örmény Kisebbségi Önkormányzat nevében, Mihályi Zoltán, önkormányzati képviselő valamint a Hartyán NOK nevében Gulyás Gabriella pedagógus és az iskola két diákja.