Menu

Egészségmegőrző nők

2005.03.12.

Az Egészségmegőrző Egyesület tagjai március 9-én délután a szokásos klubnapi megbeszélnivalók mellett azért jöttek össze, mert meglepetés várt rájuk.

Miután Benedek Istvánné Terike, az egyesület vezetője köszöntött mindenkit és szót ejtett a közeljövő kirándulásairól- Miskolc, Cegléd stb. átadta a szót a vendégeknek, Avarkeszi Béla civil referensnek és Tóth Imre újpalotai önkormányzati képviselőnek.

Tóth Imre Gyurcsánszky János alpolgármester és Ambrus János a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság elnökének nevében is köszöntötte a nőket a Nőnap alkalmából és beszéd helyett Kéri János: Nőnapi köszöntő című versét mondta el, majd Avarkeszi Béla segítségével minden jelenlévő hölgy számára egy-egy cserép virágot adott át. Egy-egy arcon is csattant puszi és kíséretként egy mosoly. A jelenlévők a délutáni összejövetelt némi falatozással töltötték, ám a meglepetés-vendégek megajándékozása sem maradt el. Mintha férfinap lett volna. Az Egészségmegőrző Egyesület tagjainak ez a nap egyben a férfiak napjává is emelkedett.

Természetesen azok sem szomorkodhattak, akik nem tudtak személyesen jelen lenni a rendezvényen. Az ő számukra egy-egy egyesületi tag vitt a cserepes virágból egyet-egyet.