Menu

Díjkiosztó Farsangi Fesztivál

2005.03.02.

Gyerekzsivajtól volt hangos a Pestújhelyi Közösségi Ház még február elején, majd az elmúlt hét szombat délutánján, hiszen itt rendezték meg a kerületi Farsangi Fesztivált az általános és középiskolás tanulók számára.

A zsűri nem volt könnyű helyzetben egyik napon sem az elődöntő folyamán, mivel rengeteg produkciót tekintettek meg a több mint egy hét alatt. Még egy Ki Mit Tud?-on sem láthat az ember ennyi táncfajtát (formációs-, show-, akrobatikus-,disco, modern tánc stb.). A zenetanárok is büszkék lehettek, hiszen hegedűn, fuvolán, citerán, dobon, klarinéton is hallhatták növendékeiket. A versmondók is kitettek magukért, hiszen nagyon sok költő szavait tolmácsolták. Az összes bemutatkozó közül választotta ki a zsűri naponta a Kiemelt Fesztivál-díjas illetve a Fesztivál-díjas produkciókat, valamint a közönségdíjban részesülő műsorszám előadóit, akik a díjkiosztó gálán mutatkozhattak be a közönségnek február 26-án.

Nagy Edit, a PeKH munkatársa a gála megnyitóján elmondta, hogy immáron 13. alkalommal rendezték meg a Pestújelyi Közösségi Házban a Farsangi Fesztivált, ám az épületeben a korábbiakban is volt ilyen, csak akkor még Diáktanyaként, Úttörőházként működött az intézmény. Idén 42 díjazott produkció volt, s ez összesen 176 gyermeket jelent- hangzott el, majd Nagy Edit külön köszöntötte a díjakat átadó Ujfalusi Edinát, az OMIS osztály munkatársát és megköszönte a közönség előtt is a XV.kerületi Önkormányzatnak a program lebonyolításához adott segítséget, hisz így minden gyermek személyre szóló ajándékban részesülhetett, valamint a felkészítő pedagógusok is kaptak egy-egy könyvet emlékül.

Ezután megkezdődött a gálaműsor, mely egy rövid szünettel több mint négy órán keresztül tartott. Nagyon sok színvonalas produkciót tekinthetett meg a közönség és csak mindenki abban bízik, hogy amellett, hogy jövőre ismét sok tehetséggel találkozhatnak, többen a művészet különböző területein is felbukkannak az elkövetkezendő évtizedekben.

Kiemelt Fesztivál-díjban részesült:

Tóth Gergő (citera) Hubay Jenő Zeneiskola, Tanár: Mező Győző
Bandor Róbert (hangszeres zene, zongora) Dózsa György Gimnázium
Tanár: Rátonyi Róbert
Tóth Bence és Györkös Eszter (modern tánc) Dózsa György Gimnázium
Gedai Eszter, Makka Adrienne, Marosi Zsuzsa, Ress Katalin (hangszeres zene) Hubay Zeneiskola, Tanár: Illyés Zsuzsanna

Fesztivál-díjban és közönségdíjban részesült:

Váradi Zoltán ( hangszeres zene, klarinét) Tanár: Máté Szilvia
Kossuth NOK 2. a osztályos színjátszói Tanár: Kálvinné György Gabriella
Horváth Bettina (hangszeres zene, hegedű) Hubay Zeneiskola Tanár: Sebők Irén

Fesztivál-díjban részesült:

Laczkó Ádám (vokális zene) László Gyula Iskola, Tanár Szűcs Anikó
Pulyáró Együttes (hangszeres zene) Petőfi Sándor Szakközépiskola
Nádudvari Ádám (népdal) Pestújhelyi NOK, Tanár: Kovácsné Csatlós Ágnes
Szabó Krisztina (vokális zene) Petőfi Sándor Szakközépiskola
Szmilkó Viktória (versmondás) Petőfi Sándor Szakközépiskola, Tanár: Delgadó Katalin
Centgráf Benjámin (hangszeres zene, dob) Hubay Zeneiskola, Tanár: Schwarcz János
Lévai Szabolcs (prózamondás) László Gyula Iskola
Horváth Vivien (hangszeres zene, zongora) Czabán Iskola, Hubay Zeneiskola
Tanár: Némethné Hutka Katalin
Lekli Tünde (mesemondás) Hartyán NOK, Tanár: Lekli Istvánné
Kovács Benjámin (hangszeres zene, zongora) László Gyula Iskola, Hubay Zeneiskola, tanár: Vígh Sándorné
Borza Valentin (paródia) Kossuth NOK, Tanár: Hudákné Bihari Katalin
Simon Dávid (prózamondás) Kossuth NOK, Tanár: Hudákné Bihari Katalin
Oláh Szilvia (prózamondás) László Gyula Iskola, Tanár: Dr. Maklári Endréné
Bóné Bence (versmondás) Kossutn NOK, Tanár: Mózer Ibolya
Hajnal Réka (versmondás) Czabán Samu Iskola Tanár: B Tóth Éva
Csiribirik (színjátszás) László Gyula Iskola, Tanár: Lovasné Pásztor Kinga
Tóth Gergely (prózamondás) Kossuth NOK, Tanár: Tóth Ákosné
PNOK 3. osztályos táncosai (modern tánc), Tanár: Várszegi Zsuzsa
Puskalábú Fruskák (modern tánc) László Gyula Iskola, Tanár: Bitay Andrea
Bognár Bianka (modern tánc) Hartyán NOK, Tanár: Göllei Zsuzsa
Rimler Karolina és Rimár Ilona (modern tánc) Kolozsvár Iskola
Farkas Anita és Farkas Melinda ( modern tánc) László Gyula Iskola
Jávorcsik Alexandra ( modern tánc) Hartyán NOK
Kis Vadócok (modern tánc), Tanár: Bitay Andrea
Kossuth NOK 4. b osztály (néptánc), Tanár: Kovácsné Ladjánszky Tímea
Encsikatadrita (modern tánc) Hubay Jenő Zeneiskola, Tanár: Bakcsi Katalin
Dancing Girls (modern tánc) Dózsa György Gimnázium
Mezei Lányok (modern tánc) Szent Korona Iskola
Limbó lázban szenvedő csacska jampi … (modern tánc) Szent Korona Iskola
Tanár: Várszegi Zsuzsa
Fényi Anna (hangszeres zene, fuvola) Károly Róbert Iskola Tanár: Illyés Zsuzsanna
Ress Katalin (hangszeres zene, fuvola) Kossuth NOK, Tanár: Illyés Zsuzsa
Nagy Eszter (hangszeres zene, fuvola) Szaraznád NOK, Tanár: Bozsóné Szadai Judit
Berecz Tünde (hangszeres zene, fuvola) Hubay Zeneiskola, Tanár: Kutas Dominika
Botz Viktor (hangszeres zene, klarinét) Dózsa György Gimnázium, Tanár: Gayer György

Közönségdíjban részesült:

Mocorgóg (modern tánc) Tanár: Bitay Andrea
Pestújhelyi Kórus (ének) PNOK Tanár: Kovácsné Csatlós Ágnes