Menu

Civilek a fejlesztésről és a költségvetés-tervezetről

2005.02.17.

Hétfőn délután a civil szervezetek kaphattak bepillantást a kerületben bekövetkező fejlesztésekről illetve az idei költségvetés tervezetéről a Kossuth teremben. Sajnos, hogy ezen a fórumon is csak tizennégy civil szervezet képviseltette magát, pedig igazán figyelemre méltó dolgokról esett szó.

Az összejövetelen Avarkeszi Béla civil referens köszöntőjét követően Hazai Béla, építésügyi és kerületfejlesztési szakértő tartott bevezetőt a 2005-2006. évi illetve a 2007-2013 közötti fejlesztésről, majd Mollnár Andor a Pénzügyi Osztály vezetője tájékoztatta a jelenlévőket a kerület idei költségvetés-tervezetéről.
Először a költségvetéssel kapcsolatban szóltak hozzá az elhangzottakhoz a civil szervezetek, s tették fel kérdéseiket Mollnár Andornak. Érdemes tudni azoknak is, akik nem voltak jelen, hogy minden esetben projektötletekkel kell rendelkezni ahhoz, hogy EU pályázatokon pénzhez lehessen jutni a 2007 utáni időszakban. Az ötleteket a civil szervezetk is megtehetik.
A civil szervezetek pályázati támogatásáról, ennek összegéről kérdezték Mollnár Andort a résztvevők és nehezményezték, hogy ez az összeg évek óta nem változik ( 5 millió forint). Az osztályvezető elmondta, hogy nagyon sok olyan feladat szerepel a költségvetésben, mint pl. a civil szervezetek támogatása, de csak a befolyt összegből tudják a támogatást fedezni. Avarkeszi Béla mindehhez hozzátette, hogy mivel ennek a támogatási összegnek az emelése a közeljövőben nem várható, így abban tudnak segítséget nyújtani az érintetteknek, hogy más forrásokból is hozzájuthassanak támogatáshoz (NCA, 1%-os kampány, pályázatíró céggel való kapcsolat kialakítása). Mollnár Andor Tánczos Zsuzsa felvetésére elmondta, hogy bár az ECDL vizsga, a nyelvvizsga és a jogosítvány megszerzése ingyenes a középiskolások számára, ám mindez csak a nappali tagozaton tanulókra érvényes. Gugyella János kérdésére hangzott el válaszként, hogy a panelházak felújításához sajnos nem tud adni a kerületi önkormányzat vissza nem térítendő támogatást, ám a 30 millió forintos összegű visszatérítendő (kamatmentes) hitel továbbra is igénybe vehető.
A kerületfejlesztéssel kapcsolatosan az egyik legfontosabb felvetést Juhász Sándor, az Ipartestület elnöke tette azzal, hogy jó lenne egy vállalkozói udvar kialakítása a kerületben, ahol a szolgáltató vállalkozók egy telephelyen működhetnének, s így a lakosság egy helyen vehetné igénybe mindezen szolgáltatásokat. Az új területekről (Palota-Újfalu és Újpalota-Kertváros) szólva pedig szintén véleményként, javaslatként hangzott el, hogy ezeken a területeken minél több családi ház épüljön. Ugyanis a kertvárosban nagyon sok olyan épület található a családi házak között, melyek nem ebbe a kategóriába sorolhatók, hanem többemeletes társasházak.Felvetődött az a kérés is a jelenlévők között, hogy jó lenne bérlakásokat is építeni a kerületben az elkövetkező időszakban.
A tájékoztató megbeszélés végén kérésként hangzott el, hogy gyakrabban kellene szervezni olyan megbeszéléseket a civil szervezetek számára, amelyen lehetőség van a kerület jövőjével kapcsolatos vélemények kifejtésére, megvitatására. Juhász Sándor felajánlotta, hogy ezekre az alkalmakra akár az Ipartestület székházában is sor kerülhet.