Menu

Budapesti Darts Diákolimpia volt a kerületben

2005.02.15.

Szombaton délelőtt a László Gyula Gimnázium és Általános Iskolában a 2004. évben a Legeredményesebb utánpótlás nevelő klub címet elnyerő Kavicsos DSE és a Budapesti Darts Szövetség szervezésében volt a Budapesti Darts Diákolimpia. A rendezvény 10 órakor vette kezdetét, három korcsoportban (gyermek, serdülő, ifjúsági) lányok és fiúk kategóriában. A versenyre 21 iskolából 64 játékos nevezett.

A megnyitó szavakat a BDSZ nevében Kautzky Anna főtitkár és Vámosi Lászlóné az utánpótlás vezetője tolmácsolta. A rendezvényen megjelent még Osváthné Brett Ildikó, az OMIS osztály sport ügyintézője, aki Hajdu László polgármester különdíjait hozta el és a Tamás János a Kavicsos DSE elnöke.

– Külön öröm volt számunkra, hogy az igen nagy számban megjelent gyerekek mellett testnevelők, érdeklődő szülők is jelen voltak – mondta Vámosi Ági. A verseny remek hangulatban zajlott, volt aki ujjongva örült egy győzelemnek, volt aki elpityeredett, mert nem úgy sikerült, ahogy szerette volna, volt aki izgalmában a körmét rágta és nem hitt a fülének, hogy a saját nevét hallja. Nagy segítségükre voltak a rendszeresen versenyző diákok és diákkorú végzett bíróink. A közel ötórás verseny végén a díjátadás külön örömet jelentett mindenki számára, hisz a gyerekek nem a szokásos nyakba akasztható érmeket kapták, hanem különleges kupákat, okleveleket, erre az alkalomra készített pólókat, posztereket, tollakat, kulcstartókat. Nagy örümünkre a XV. kerület polgármestere Hajdu László három különdíjat ajánlott fel, melyet a három legtöbb versenyzőt küldő iskola kapta! Még egyszer köszönjük neki! Az iskolákon túl különdíjban részesült még a legtöbb 180-at és a legtöbb 140-et dobó játékos. Reméljük, hogy e nívós versennyel sikerült felkelteni az iskolák és a gyerekek érdeklődését az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sportágunk iránt és egyre több gyerekkel találkozhatunk majd budapesti és országos versenyeken, s ezen belül március 12-én az Országos Darts Diákolimpián Kőbányán.

A budapesti verseny tizenkét táblán folyt egyszerre. Az I.-II.korcsoportnál hét körön keresztül felfelé számolással, a nagyobb pontérték győzött, a III.-IV. korcsoportnál 301 sima kiszálló volt, míg a legnagyobbaknál 501 sima kiszálló volt. Utóbbi kettőnél ez annyit jelent, hogy visszafelé megy a számolás és pontosan nullára kell kijönnie a pontértéknek.

A mérkőzések két nyert játszmáig folytak, dupla K.O. vígaszágas rendszerben.

Végeredmény:

I-II. korcsoport fiú

1. Havasréti Tamás László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
2. Dudás Tibor László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
3. Csák Marcell László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
4. Dudás Krisztián László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda

I-II. korcsoport lány
1. Meichl Noémi Fót, Garay János Ált. Isk.
2. Nagy Sarolta László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
3. Klauber Angéla László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
4. Nagy Andrea László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
5. Nágel Noémi László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
5. Szabó Dorottya Szent-Györgyi Albert 12 Évfolyamos Isk. (IX.ker.)

III-IV. korcsoport fiú
1. Végső János László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
2. Staberecz Krisztián László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
3. Csortos Tamás László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
4. Havasréti Ádám László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
5. Vámosi Gergely László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
5. Darányi Zoltán Hermann Ottó Ált. Isk. (XI.kerület)

III-IV. korcsoport lány
1. Brixel Mónika Dózsa György Gimnázium
2. Nagy Alaxandra László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
3. Kormány Kata Hajós Alfréd Általános Iskola
4. Végső Adrienn László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
5. József Krisztina László Gyula Gimnázium Ált. Isk. és Óvoda
5. Vámosi Szandra Szinyei Merse Pál Gimnázium (VI.ker.)

V-VI. korcsoport fiú
1. Vámosi László Szinyei Merse Pál Gimnázium
2. Kiss Krisztián Újpesti Kéttannyelvű MSZKI Gimn.
3. Major Dániel Kalmár László Szakközépissk.
4. Spanga László Kaesz Gyula Faipari Szakközépisk. (XIV.ker.)
5. Mészáros Norbert Károly Róbert Ker. Szakközép, Ált. Isk
5. Piroska Roland Újpesti Kéttannyelvű MSZKI Gimn
.
V-VI. korcsoport lány
1. Hack Renáta Fodor József Szakközép Isk. (XXI.ker.)
2. Horváth Nikolett Déri Miksa utcai Ált.Isk. (VIII.ker.)
3. Kurucz Andrea Károly Róbert Ker. Szakközép. Ált. Isk.

Különdíjak:

Polgármesteri különdíj:

1. László Gyula Gimn. Ált Isk.
2. Hartyán NOK
3. Károly Róbert Ker. Szakközép. Ált. Isk.

Legtöbb 180-at dobta Piroska Roland Újpesti Kéttannyelvű MSZKI Gimn.
Legtöbb 140-et dobta Spanga László Kézműipari Szaközép Isk.

Az esemény támogatói voltak: BDSZ., Novoparts Kft, Harrows Kft.