Van-e bal- és jobboldali játszótér?

Az önkormányzatiság helyzetéről szólt a Városházi esték harmadik beszélgetése, amelynek házigazdája Németh Angéla polgármester volt. A XV. kerületi önkormányzat és az Új Egyenlőség magazin szervezte sorozat vendége ezúttal Tétényi Éva, Esztergom egykori, Csige Tamás, Hajdúdorog és Szentgyörgyi József, Halásztelek jelenlegi polgármestere volt. A beszélgetést Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus, az Új Egyenlőség magazin főszerkesztője irányította.

Terek

A beszélgetést Pogátsa Zoltán indította azzal a provokatív kérdéssel, hogy létezik-e vajon a meghívott vendégek szerint bal- és jobboldali játszótér. Mint mondta, sokáig ő is határozott nemmel felelt volna, ám most már úgy látja, igenis lehet ilyen különbség, hiszen van játszótér, ahova nem mehet be akárki, ahol nem játszhat például roma kisgyerek, ahogyan vannak pénz híján nagyon rosszul felszerelt és nagyon gazdagon ellátott létesítmények is. A vendégek egyike sem értett egyet ezzel a felvetéssel, mindhárom várospolitikus azt hangsúlyozta: a játszóterek fejlesztése, ahogyan egy egész település irányítása is csak szigorú szakmai szempontok mentén folyhat, és bár elképzelhető, hogy a szegényebb településeken nincsen pénz a játszóterek fejlesztésére, ez nem a jobb- és baloldal vitájáról szól.

Csak az ember számít

Nehéz mit kezdeni már a bal- vagy jobboldali önkormányzatisággal is, hiszen nem könnyű meghatározni a bal- és jobboldaliság fogalmát sem, az értékek ugyanis mostanra összemosódtak. Inkább arra érdemes figyelni, melyik településen gyűri le a hatalom öncélú megszerzése, a klientúraépítés az ott lakók érdekeit. Egy település irányítása ugyanis arról szól, hogy az érdekek ütközését, az együttélésből adódó anomáliákat helyi szinten tudni kell kezelni, és teljesen mindegy, hogy szegények vagy gazdagok érdekeiről beszélünk-e. A polgármesternek szigorúan a közt kell szolgálnia, és nem tehet különbséget az településen lakók közt, ami persze nem jelenti azt, hogy ne kaphatna hangsúlyt az empátia, az elesettek, az érdekeikért kiállni nem tudók erősebb védelme – hangsúlyozták a szakemberek.

A politikus felelőssége

Az, hogy ez még sincs mindenhol így, annak az eltorzult rendszernek az eredménye, amelyben a politikai hűség fontosabb lehet, mint a település érdeke, amelyben egy politikus úgy érezheti, nem választóinak, nem a településnek, hanem pártelnökének tartozik felelősséggel, még akkor is, ha ezzel helyi szinten nagyon súlyos károkat okoz. Mindez persze leginkább a nagyvárosokban jellemző, hiszen a kisebb településeken már nehéz elbújni a választók elől. A szakértők emlékeztettek arra is, nem igaz az a sokszor hangoztatott állítás, hogy kormánypárti jelöltre kell szavazni, mert akkor ömlik majd a pénz a településre. A normatívák ugyanis változatlanok, és a kormánypárti települések is hatalmas adósságokat görgetnek maguk előtt, csak nincs, aki kimondja: az egész önkormányzatiság válságban van. Ezért is fontos a folyamatos személyes jelenlét és a hiteles kommunikáció minden lehetséges csatornán a választókkal – hangsúlyozták a szakemberek.

Bukdácsoló iskolák

Miután a (szülőkön, nagyszülőkön keresztül) legnagyobb létszámú érdekcsoport az iskolásoké, nem véletlen, hogy a beszélgetésben komoly hangsúlyt kapott az államosított iskolák helyzete is. Mindhárom meghívott vendég úgy látta, hogy bár a kistelepüléseken az oktatás területén szükség van az állami beavatkozásra, az arctalan döntéshozatal, a túlzott centralizáció egy olyan igazságtalan és elmaradott rendszert működtet, amelyben megmaradnak a jó és rossz iskolák, és amely nem tud választ adni a szegregáció problémájára sem. A megoldás természetesen az lenne, ha a rosszabb iskolákat fel lehetne hozni a jobbak szintjére, ám erre a településeken egy-két kivételtől eltekintve általában nincs pénz, így aztán maradnak az állami tankönyvek és a „kockagyártás”. Aki teheti, persze igyekszik kimenekíteni a gyereket az állami rendszerből, magántanárokat fogad, ezzel azonban rögtön tönkre is veri a gyerekkort.

Betegeskedő egészségügy, szakadozó szociális háló

Ugyanígy nincs megnyugtató megoldás a településeken a háziorvosi ellátásra, amelyet finanszíroz ugyan az állam, de tisztán önkormányzati feladat. Az orvoshiány hatalmas, és a praxisok az orvosoknak biztosított állami támogatás mellett sem kelendőek, miközben például a budapesti agglomerációban egyre több embert kell ellátni. A pénzhiány miatt ugyanilyen bizonytalan a településeken az orvosi ügyelet biztonságos megszervezése is. A megoldás talán a kistérségi modell lehetne, amely Esztergomban be is vált, ám a településszerkezet egyenetlensége miatt ez mindenhol nem segíthet, az pedig mostanra nyilvánvalóvá vált, hogy az egészségügyi alapellátás egyszerűen nem éri meg az államnak. Ugyanígy nem működik, mert túlszabályozott a szociális ellátás rendszere, és az önkormányzatok ma például ott tartanak, hogy a szigorú feltételek miatt egyszerűen nem tudják kiosztani a rászorulóknak szociális támogatások nagy részét.