Menu

Csokonai a Csokonaiban Kobzos Kiss Tamással

2005.01.18.

Csokonai Vitéz Mihály halálának 200. évfordulóját ünnepeljük idén. Ebbõl az alkalomból, valamint a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 22-én 16 órakor Kobzos Kiss Tamás énekmondó zenés elõadása hallható és látható Ki voltál te, vitézem címmel a Csokonai Mûvelõdési Házban.

Az idén 55 éves Kobzos Kiss Tamás több mint harminc éve zenél szólistaként illetve regizenei együttesek tagjaként magyar és európai történeti zenét ad elõ kobozon, lanton, gitáron, tekerõlanton, sazon kísérve önmagát.

Eredetileg vegyészként végzett a KLTE-n, majd ének-zene, népzene szakon folytatta tanulmányait. Mégis elõször múzeumi restaurátorként helyezkedett el a Néprajzi Múzeumban, ám hamar visszakanyarodott a zenéhez, hiszen gyerekkorában zeneiskolában tanult zongorázni, illetve magánúton gitározni. 1974-ben lett a Kaláka együttes tagja illetve táncházi zenekarokban muzsikál, majd éppen harminc éve megkapta a “Népművészet ifjú mestere” címet. Játszott többek között L. Kecskés András régi zenei együttesében több mint tíz évig illetve az Egyetemi Színpadon lépett fel, évekig szerepelt a Radnóti Színpad „Toldi” előadásában Koncz Gáborral, majd Nagy Attilával. A bécsi Clemencic Consort tagjaként több országban lépett fel, illetve Michel Montanaro okszitán zenésszel a trubadurzene és a népzene területén folytatott sikeres együttműködést. Gyakran lép fel Erdal Salikogluval török énekmondóval illetve Szabados György zeneszerző-zongoraművésszel. Közben, vagy minden munkája mellett 14 éve az Óbudai Népzenei Iskola igazgatója. Számos témakörben publikál, tart előadásokat hazánkban és külföldön. 1998-ban pedagógiai tevékenysége elismeréseként elnyerte a Köztársasági Arany Érdemkeresztet, illetve ugyanebben az évben művészeti tevékenységéért a Magyar Művészeti Akadémia díját is megkapta.

Énekeit rádió és TV felvételek mellett több mint 30 magyar és külföldi hanglemez, kazetta õrzi.