Menu

Bevonni a fiatalokat

2019.03.01.

A diákoknak, a helyi diákönkormányzatnak ad lehetőséget véleményük kifejtésére, a róluk szóló stratégiába való beleszólásra az évente a háromszor megrendezett KÖR-DÖK fórum.

Az idei évi első KÖR-DÖK fóruma zajlott szerdán a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XV. kerületi nagy könyvtárában. A fórum játékosan kapcsolta össze a fiatalokat és a fiatalokat érintő témákat.

A könyvtár dolgozói bemutatták a könyvtárat, „Túl a könyveken” mottóval: és valóban, mert egy négycsapatos keresztrejtvénny készültek. A feladványokra a választ „elrejtve” a könyvek tartalmazták.

A fiatalok nagyon élvezték az interaktív játékot, majd a beszélgetés komolyabb témával folytatódott. A diákok  a kerületi ifjúsági stratégiához és annak cselekvési tervéhez szólhattak hozzá és javaslatokat tettek.

Az eseményen részt vett Németh Angéla polgármester, így a fiatalok közvetlenül neki is elmondhatták, kéréseiket, észrevételeiket.

A résztvevő gyerekeknek volt véleményük, és azt el is mondták – mert elmondhatták!

A KÖR-DÖK fórumot évente háromszor rendezi meg az önkormányzat, illetve a Gyermek és Ifjúsági Önkormányzat (GYIÖK) ősszel, télen és tavasszal. Célja, hogy a helyi ifjúsági szervezeteket, diákönkormányzatokat, ifjúsági szakembereket közelebb hozza egymáshoz. A programon lehetőség nyílik tapasztalat cserére, szakmai konzultációkra, közös programokra, bemutatkozásokra.