Menu

Továbbra is közösen működik a mezőőri szolgálat

2004.12.28.

Nemrégiben tartotta hagyományos közös képviselő-testületi ülését a XV.kerületi Önkormányzat és Csömör Nagyközség Önkormányzata, melyen a 2000 óta fennálló közösen működtetett mezei őrszolgálati társulás éves munkájának értékelése volt napirenden, valamint a jövő évre szóló együttműködés meghosszabbítása, a költségek megosztása az őrzött területek nagyságának arányában.

A közös testületi ülésen először az idei évről szóló beszámoló hangzott el, majd a jövő évi feladatok kerültek napirendre.

Bátovszky György Csömör polgármestere elmondta a műszaki készültséggel kapcsolatban, hogy a járőrözés kerékpárral, motorkerékpárral illetve saját gépkocsival történt. Sok intézkedést kellett tenni, de pozitívum, hogy nagyon sok volt a megelőző intézkedés.

Hajdu László a XV.kerület polgármestere arról számolt be többek között, hogy szakmai bizottságok tárgyalták a megvitatandó anyagot: A Jogi, Ügyrendi, Közrendvédelmi és Integrációs Bizottság Máté Gyula bizottsági elnök vezetésével, a Kerületfejlesztési, Városüzemeltetési és Környezetvédelmi Bizottság Bori Ferenc bizottsági elnök vezetésével, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság Varga Imre bizottsági elnök vezetésével. Mindannyian kifejezték köszönetüket azért a munkáért, melyet a szolgálat teljesít, azonban Bori Ferenc kihangsúlyozta, hogy a működést veszélyezteti a járőröző gépkocsi tönkremenetele, így kezdeményezzen a polgármester tárgyalást e probléma megoldása érdekében. Ugyancsak szóba került, hogy sajnos megfelelő közmunkás alkalmazásával nem lehetett megvalósítani azt az egyszeri beruházást, amellyel a rákospalotai oldalon a felszerelés egy őrbódéval egészült volna ki. Bori Ferenc még hozzátette ehhez, hogy nagyon jó lenne egy éjszaka látó készüléket vagy egy videokamerát venni a szolgálat részére – amiről már a tavalyi közös testületi ülésen is szó volt, ám anyagi okokból ez nem valósult meg.

A csömöri testület részéről is elhangzott, hogy szükséges lenne egy infrakamera. Ők is úgy értékelték, hogy a beszámoló mindkét területen alapos és pozitív, s javaslatuk, hogy a következő évi költségvetésben az inflációs rátával kell megnövelni a működési költséget.

A XV. kerület részéről ezután Kökény Rita képviselő köszönte meg a mezőőrök munkáját, s elmondta, hogy tapasztalata szerint sokkal kevesebb a szemét, sokkal kevesebb a terménylopás. Ő is javasolta, hogy egy videokamerát kellene vásárolni az őrök munkájához, illetve egy terepjáró működtetése szintén nagyon fontos. Kérdésként hangzott el a részéről, hogy a sok parlagfű ellen vajon a mezőőrök tudnak-e valamit tenni, illetve sokan viszik ki a kerti hulladékot a határba. Ezt hova vihetik a lakosok?

Bátovszky polgármester úr elmondta, hogy valóban a terménylopás és a környezetvédelmi problémák valósak, ám az utóbbi időben enyhültek, mivel vannak lerakók illetve a felügyelet is megoldott.

Ezután a napirendi pontoknak megfelelően elfogadta mindkét testület a beszámolót valamint a két önkormányzatra a 2005. évre eső arányos működési költségét. Emellett egy olyan határozatot hozott, hogy a két önkormányzat folytasson tárgyalást gépjármű pótlására, illetve a szükséges technikai eszközök beszerzésére az anyagi feltételek előteremtése érdekében.