Menu

Mindenki karácsonya

2004.12.22.

Szombaton délután a Hubay Jenő téren, majd folytatásként a Polgármesteri Hivatal Dísztermében volt a „Mindenki karácsonya” rendezvény, melyre a kerületben élő nagycsaládosok gyermekei és a nehézsorsú gyermekek voltak hivatalosak.

A Hubay Jenő téri karácsonyfánál először Ujfalusi Edina, az OMIS osztály munkatársa köszöntötte a részt vevőket, s köztük Hajdu László polgármestert, Király Csaba, Gyurcsánszky János, dr. Pálinszki Antal alpolgármestereket, az önkormányzati képviselőket, a kerületi intézmények vezetőit, majd a László Gyula Általános Iskola kórusa karácsonyi dalokat énekelt, betanította Szűcs Anikó. Ezután Kántás Éva szavalta el Ady Endre: Karácsony című versét, majd a jelenlévő egyházak képviselői – Vitai Attila, katolikus pap, Bátovszky Gábor, evangélikus lelkész, Kiss Domokos, református lelkész – mondták el rövid imádságukat karácsony alkalmából.
A program a Díszteremben folytatódott Hajdu László polgármester rövid köszöntőjével, melyben elmondta, hogy ez az a hely, ahol a táblán olvasható képviselők hozzák meg döntéseiket illetve, hogy ezzel a hagyományos rendezvénnyel szeretnének egy kis mosolyt fakasztani a gyermekek arcára.
Az öröm, a jókedv természetesen látható volt az arcokon, különösen akkor, amikor Gryllus Vilmos, Kossuth-díjas előadó- és alkotóművész, az idei Prima Primissima-díjas Kaláka együttes alapítótagja zenélni, játszani kezdett a gyerekekkel. A hangulat még fokozódott, amikor Giczi Ágnes és segítői bűvészműsorral kedveskedtek a zsúfolásig megtelt teremben ülő gyerekeknek. Az ajándékcsomagok osztásánál majdnem elszabadultak az indulatok a teremben, ugyanis mindenki egyszerre szeretett volna hozzájutni a csomagokhoz, melyek támogatók ( Thyssenkrupp Ferroglobus Rt., China Mart Kereskedő Ház, Gulliver Kft. Játék Kis- és Nagykereskedelem, M3 Metro Áruház, Sara Lee Kávé és Tea Kft., Pólus Center Üzemeltető Kft.) segítségével kerülhetett a gyermekekhez.