Menu

Helyben a helyiekért

2019.02.25.

Németh Angéla, a XV. kerület és Karácsony Gergely, Zugló polgármestere volt a Szolidaritás Mozgalom klubjának vendége pénteken. A beszélgetés központi témája az önkormányzatok helyzete volt.

A beszélgetés felütését a Fidesz 2009-es 12 pontja adta, amelynek egyik meghatározó eleme volt, hogy minden településnek joga van az ellenállásra a törvényes keretek közt, ha a központi állam az alkotmányosságot fenyegeti. Karácsony emlékeztetett arra, hogy az elmúlt kilenc év masszív és folyamatos kudarcokat termelő centralizációja, a gyámság alá vett önkormányzatokat érintő törvényi változásai jókora pénzt vettek el a kerületektől, amelyek így egyre kevésbé számíthatnak valódi ÖNkormányzatnak.

A lyuk nagyobb, mint a zokni

Ebben a folyamatban egyébként a főváros költségvetése is majdnem a felére zsugorodott, Budapest napokban megszavazott, 260 milliárdos 2019-es büdzséjében egy százmilliárdos lyuk tátong, a főváros lélegeztető gépen működik, 2020-ra pedig 160 milliárdos adósságállomány lesz, amit vagy konszolidál az állam, vagy az amúgy is túladóztatott, napi problémákkal küzdő, büntetésben lévő Budapest lehúzhatja majd a redőnyt.

Helyi közösségek kontra központosító hatalom

Ezen a helyzeten pedig csak egy dolog segíthet, az, ha a következő főpolgármester nem az ellenzékiek, hanem a budapestiek jelöltje a Fidesz gyarmatosító politikájával szemben. Mindez egyébként akár országos szinten is működhet – tette hozzá Karácsony -, hiszen, ha az egész önkormányzati rendszer megmozdul, és elindul egy változás Budapesten vagy a megyei jogú városokban, ahol a helyi közösségek állnak szembe a központosító hatalommal, akkor olyan sok ellenzéki önkormányzat lesz, hogy egyszerűen nem lehet már őket büntetni, hiszen szembe mennek választóik jelentős részével is.

Bukásra álló iskolák

Németh Angéla is az elvett támogatások miatt kialakult helyzet tarthatatlanságáról beszélt. A XV. kerület első embere emlékeztetett például arra, hogy egyre többször keresik meg az amúgy is sokat „kalapozó” iskolák az önkormányzatot, hogy segítsen egy iskola felújításában, de szülők is fordulnak hozzá segítségért, miközben ez a KLIK feladata lenne. Ugyanígy a sok bosszúságot okozó hulladékszállítás is központi irányítás alá került, mégis gyakran az önkormányzaton kérik számon, ha nem viszik el valahonnan a szemetet – fűzte hozzá a polgármester.

A XV. kerület kérdezett

A Fővárosi Önkormányzatnál tátongó hatalmas lyukakra visszautalva hangsúlyozta azt is, hogy a XV. kerület költségvetésében, amelyről kedden szavaz a képviselő-testület, nincs hiány betervezve, miközben sikerült az előírtat jócskán, közel 10 százalékkal meghaladó köztisztviselő béremelést is beépíteni. Ezt, ahogyan egyébként az előírt béremelést és a megőrzött szociális támogatások is saját forrásból gazdálkodja ki a kerület – tette hozzá Németh Angéla, aki emlékeztetett arra is, hogy a költségvetési javaslatok előkészítésekor megkérdezték az XV. kerületben élőket is, és a beérkezett vélemények – szerencsére – nagyrészt összecsengtek az önkormányzat céljaival.

“Fideszes” és ellenzéki utak

Beszélt arról is, hogy a főváros kezelésében lévő, de a Fidesznek nem behódolt kerületekben futó utakra szinte alig jut pénz, és a XV. kerületben érintett forgalmas, BKV használta szakaszok (Zsókavár, Erdőkerülő utca) lassan már a „katasztrófaturizmus” helyszínévé válnak. Eközben a szomszédos, a sorba beállt városrészben, a XVI. kerületben a miniszterelnök elnökölte Közfejlesztési Tanácstól 2,2 milliárd jutott a „fideszes” utakra. Ilyenkor azonban nem velünk szúrnak ki, hanem azzal a több tízezer emberrel, itt ezeken az utakon nap mint nap közlekedik  – hívta fel a figyelmet Németh Angéla a beszélgetésen, amelyet ITT TEKINTHET MEG teljes egészében.