Menu

Fióka a Díszteremben

2019.02.28.

Megtartotta éves tanácskozását az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) Család-és Gyermekjóléti Központja.  A konferencia középpontjában a gyermekvédelem állt.

Csütörtökön tartotta éves tanácskozását az Egyesített Szociális Intézmény (ESZI) Család-és Gyermekjóléti Központja a Polgármesteri Hivatal a Dísztermében. A konferenciára érkezett gyermekvédelmi szakembereket és vendégeket – a többi közt Hajdu László országgyűlési képviselőt, Dr. Balogh Róbertet, a BRFK XV. kerületi rendőrkapitányságának megbízott vezetőjét és Tóth Imre alpolgármestert – a „FIÓKA” Család- és Gyermekjóléti Központ vezetője, Százné Orosz Krisztina és Németh Angéla, a városrész első embere köszöntötte.

Védtelen gyermekvédelem

A polgármester bevezetőjében megköszönte a kerületi szociális intézmények dolgozóinak türelmes, empatikus, ám sokszor emberfeletti munkáját, és hangsúlyozta, a családsegítésben élenjáró intézmények kiegyensúlyozott működése, az ott dolgozók méltó elismerése idén is kiemelt feladata az önkormányzatnak. Annak ellenére is – tette hozzá – hogy a kormánypárti és volt kormánypárti képviselők a keddi költségvetési szavazáskor cserben hagyták a kerületben élőket, a XV. kerületi intézmények dolgozóit.

Biztonság kell

Németh Angéla ugyanakkor hangsúlyozta, az önkormányzat minden erejével azon van, hogy gyorsan tető alá hozza a költségvetést, biztonságban legyen a kerület, garantált az intézmények működése, és megmaradjanak a kiegyensúlyozott munka alapvető feltételei, amelyek mentén tenni lehet a krízisben, veszélyeztetett helyzetben lévő vagy épp támaszra, tanácsra, segítségre szoruló, tehát emberségre és segítő kézre vágyó embertársaink érdekében.

Igazgyöngyök

Németh Angéla polgármester megnyitója utána a résztvevők előadásokat hallgathattak meg a bölcsődék, a védőnői szolgálat, a házi gyermekorvosok, az átmeneti gondozás, valamint az óvodai és iskolai szociális segítő munka helyzetéről. A tanácskozáson felszólalt L. Ritók Nóra, a Prima Primissima Díjjal kitüntetett Igazgyöngy Alapítvány vezetője, a Yelon csapatát képviselő Fodor Bernadett, valamint előadást tartott Tóth Vera önkormányzati képviselő, az Egészségügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Bizottság elnöke is.