Menu

Kilenc hónapig vetélkedett tíz iskola

2004.12.01.

Márciustól- november végéig tartott az „Él nemzet e hazán” című vetélkedősorozat, melyen a kerület tíz iskolájának csapata küzdött meg egymással fordulóról fordulóra, hogy mennyire ismerik a magyar történelmet és a művelődéstörténetet.

A csapatok nemcsak a kerületben, hanem többek között Visegrádon, Esztergomban, Hejcén és Kassán is jártak. A mindent eldöntő utolsó fordulóra az elmúlt héten került sor, amikor is két napon keresztül vetélkedtek egymással a csapatok.
Az első nap a zsúfolásig megtelt Csokonai Művelődési Ház illatfelhőben úszott és zenei kavalkádtól volt hangos. Nem véletlenül: a csapatoknak nemzeti eledelt kellett készíteniük, pontosabban sorsolás alapján a régi Magyarország, a Habsburg-Magyar monarchia nemzetiségeinek, országrészeinek nemzetiségi ételeit kellett elkészíteniük- természetesen szülői, tanári segédlettel illetve ezen nemzetek ruháit is magukra kellett ölteniük a csapatoknak- elképesztő ruhák voltak, sőt többen magángyűjteményből hozott eredeti népviseletet vettek magukra -, s a zsűrinek énekelni kellett, majd mindenki elmesélte, hogy mi a receptje a főztjüknek, illetve, hogy hogyan fogyasztották mindezt hajdanában. Természetesen nem maradhatott el a kóstoló sem. Aki lemaradt, sokat veszített: volt: puliszka szilvalekvárral, sztrapacska juhtúróval, szalonnával, borjú bécsi szelet krumplival, kóser sólet libahússal, rácponty, knédli sült hússal és dinsztelt káposztával, csorba, töltött káposzta, mákos-lekváros gombóc.
A zsűri (elnök: dr. Cseri Zoltánné, Bea néni, a Dózsa György Gimnázium tanára, Síkfalvi Judit, a Juliana Református Általános Iskola igazgatónője, Mojzes Ildikó, a Rákospalotai Múzeum vezetője), mint mindig – nehéz helyzetben volt, ám másnap minden folytatódott, sőt….
Az utolsó forduló utolsó napján számos tréfás és igazán gondolkodást igénylő feladatot kellett a csapatoknak megoldaniuk: pl. a díszletből ki kellett válogatni, pontosabban meg kellett nevezni a tíz oda nem illő tárgyat, fel kellett ismerni különböző hangszerek hangját, egy ruhakupacból ki kellett válogatni az oda nem illőeket, miközben egy tanárt a gyerekek felöltöztettek. A tanárok-, hogy ne legyenek láb alatt- ezután palacsintát és pogácsát sütöttek…minden mennyiségben. A gyerekek műveltsége szükséges volt a következő feladat megoldásához: fogalmakat kellett megmagyarázniuk. Olyat, mint pl. bányabér, libertas, kilenced, füstpénz, ősiség, mezőváros, úriszék, porció stb. A történelmi tanulmányokban való kutakodás azonban ezzel nem ért véget: bejátszás alapján kellett felismerniük egy-egy festményt, épületet és beszélni kellett róla a cspatoknak: pl. Székely Bertalan:Egri nők vagy Munkács Mihály: Ecce homo című festménye, a Halászbástya, a Jáki templom, a Minaret Egerben. A feladatok között szerepelt apróhirdetés alapján a hirdető személyének felfedése is: így ismerhettek rá a gyerekek Crark Ádámra, Cillei Ulrikra, Puskás Tivadarra, Hild Józsefre, Mikszát Kálmánra stb.
Végül nagyon izgalmas játékot követően kialakult a végeredmény.
Egy rövid interjúban a győztes csapat egyik vezetője, Popp Judit, a Neptun Általános Iskola pedagógusa a következő szvakkal foglalta össze az elmúlt hónapok, majd napok eseményeit:
-Márciusban indult a verseny az íjászattal, aztán mi jártunk Esztergomban, voltunk Hejcén és Kassán. A döntőre zsidó nemzeti ételt készítettünk: kóser sóletet hoztunk libahússal. Az utolsó napon, a sok-sok verseny közben azonban már nem nagyon tudtuk nyomon követni, hogy hogyan állunk, hol tartunk. Az eredményhirdetés környékén úgy készültünk, hogy a 2.-3.hely körül végzünk holtversenyben. Amikor az eredményhirdetés megkezdődött, fokozódott a hangulat: számunkra még mindig hihetetlen, hogy megnyertük. Igazából a fordulók után az összesített pontszámban az esztergomi fordulót megnyertük, a kassai forduló után is nekünk volt a legtöbb pontunk, valamint az utolsó döntő fordulóban is – 145 ponttal végeztünk az első helyen. Ahol vesztettünk sokat: nyáron volt egy feladat, hogy a várakról kellett képeket beadni, azt nem adtuk le, így nem kaptunk pontot, illetve a főzésnél úgy vettük észre, hogy a szerezhető 20 pontból két pontot vesztettünk.
-A nyereményünk egy JVC digitális kamera, amit a Neptun utcai épületben elzártunk és ott fogunk használni, hiszen nagyon sok médiaismeret óra van. Emellett minden gyerek kapott egy aranyláncot medállal, belevésve: I.díj 2004.

Végeredmény:
1. Neptun Általános Iskola 313 ponttal. (A csapat tagjai: Berta Dóra Szabó Dániel 7.b., Lakatos Anna és Papp Diána 7.c., Tábori Eliot Németh Lívia, Kanalas Zsolt 8.a., Krokavecz Richárd és Balázs 8.b.,Pajzs Éva 8.c.)
2. Kolozsvár utcai Általános Iskola
3. Czabán Samu Általános Iskola
4. Hartyán közi Általános Iskola
5. Károly Róbert Általános Iskola
6. Szent Korona Általános Iskola
7. Kossuth Lajos Általános Iskola
8. Kavicsos Általános Iskola
9. Pestújhelyi Általános Iskola
10. Kontyfa Általános Iskola