Menu

Ünnepel a 30 éves Kontyfa iskola

2004.11.26.

November 25-én a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola 30. születésnapját ünnepelte a „Kontyfás voltál? Gyere be!” című programmal, melyre a jelenlegi tantestület a Kontyfa Középiskola, Általános Iskola minden volt dolgozóját és diákját várta egy közös emlékeket felelevenítő találkozóra.

Az aulában asztalok álltak, rajta egy-egy időszak dátumával. Ezekhez az asztalokhoz ülhettek le, találhattak egymásra a hajdani osztálytársak, évfolyamtársak és tanáraik. A harminc évet emellett egy kiállítás segítségével is felidézhetik nemcsak azok, akik itt koptatták az iskolapadot, hanem azok is, akik csak éppen erre jártak és elméláztak egy-egy tabló mellett felidézve egy-egy év kiemelkedő eseményeit.
A korábban és jelenleg itt tanító kollegákat Rozsáli Oszkár köszöntötte az iskolavezetés nevében, miután tűzijátékkal megérkezett a hatalmas Kontyfa torta.
-Külön öröm számunkra, hogy ilyen sokan itt vannak közöttünk- mondta a jelenlegi igazgató. Egy kis ajándékkal szeretnék kedveskedni. Mielőtt azonban a régi igazgatókat szólítanám, először az igazgatók igazgatójának vagy a főnökök főnökének is szeretnék átadni egy Kontyfás emléket- a polgármester úrnak. Köszönjük a segítséget, amit az önkormányzat ehhez a rendezvényhez is adott.
Hajdu László polgármester megajándékozását követően az igazgató a korábbi iskolavezetőket szólította és Kiss Tamás, igazgató-helyettes segítségével ajándékokat adtak át.
-1974-ben, amikor az iskola elkezdett működni: az igazgató Börcsök István volt. Akkoriban 1500-1600 gyerek járt ide, váltott műszakban: délelőtt, délután. Még lakásnapközi is volt, ahogy a kiadványunkból is ki lehet olvasni. Ő volt az, aki elkezdett először iskolát csinálni.
-1976-89 között a legtöbb időt, mint Kontyfa igazgató Ugrai József töltötte el. Külön gratuláció neki.
-1989-1996-ig volt az igazgatója az iskolának Sári Lajos.
-1996-2002 között pedig Friss Péter volt az igazgató.
A köszöntéseket követően Hajdu László, polgármester kért szót.
-Engedjék meg, hogy őszintén gratuláljak a 30. születésnapon: a 30 év gyorsan elment. Egy épület életében ez nem sok, de akik idejártak, azok életében igen. Sajnos, nagyon sokan vannak olyanok, akik ma nem lehetnének itt az ünnepségen akkor sem, ha meghívtuk volna őket, mert nincsenek közöttünk. Amikor ünnepelünk, akkor őrájuk is gondolunk ezen a napon. De vannak szerencsére sokan olyanok, akik itt tudnak lenni és akik lélekben velünk vannak akkor is, ha nincsenek itt. S azok a gyerekek, akik idejártak 30 évvel ezelőtt és idejártak az évek során folyamatosan és idejárnak ma is- mondhatni egy emberöltőnyi generáció telt el, hiszen akik akkor első osztályosok voltak, ma középkorúak és akik nyolcadikosok voltak, azoknak már gyerekeik vannak, talán már unokájuk is. Ez a születésnap tehát egy nagyon fontos esemény. Sajnos, egyre csökkenő számban vannak jelen a kerületben a gyerekek, bár a Kontyfa ebben kivétel: tudjuk tartani a pedagógiai programnak is részben köszönhetően a létszámot. Szót azért kértem, mert ajándékok osztására került sor, még én is kaptam. Viszonzásként egy borítékot szeretnék átadni az igazgató úrnak, ezzel is kifejezve köszönetünket a születésnap alkalmából.
A polgármester szavait követően került sor a tortavágásra, melyet nagyon sokan jóízűen fogyasztottak el. Az aulában mindeközben összegyűltek és még folyamatosan érkeztek a hajdani tanítványok, akiket a jelenlegi és a hajdani pedagógusok az asztaloknál felkerestek, hogy néhány kedves percet töltsenek együtt.