Emlékezés az I. világháborúban elhunytakra

-A Rákospalotai Gazdakör nevében szeretettel köszöntöm az egybegyűlteket, az ünneplő, megemlékező közönséget és közösséget. Számunkra, palotaiak számára mindig fontos volt az I. világháborús emlékmű, nem elsősorban és kizárólagosan művészi ereje folytán, bár jelentősen különbözik az országban egyéb helyen található I. világháborús emlékművektől. Elsősorban abban, hogy két kompozíció található egy emlékműben: az elején a rohamozó, háborúzó, hősi halált haló katonák képével, és a hátoldalon, ahol mi rendszeresen tartjuk megemlékezésünket, a palotai családnak a szoborcsoportjával. Nem véletlen, hogy itt szoktuk a szobornál a hátoldalát koszorúzni, mert ez a palotai család, amit itt láthatunk emlékeztet őseinkre, az elhalt palotaiakra, kicsit a mi történelmünknek is egy darabja.
Ezután a Gazdakör fiataljai adtak műsort, melyben felhangzott a Nem látlak én téged többé című dal, majd Gyóni Géza: Csak egy éjszakára…című verse, s végül a Kimegyek a doberdói harctérre című dal.
A műsort követően Bátovszky Gábor, a Rákospalotai Evangélikus Egyházközség lelkész szólt a megemlékezőkhöz, aki Jób könyvének 19. fejezet 25. versét olvasta fel „tudom, hogy az én megváltóm él és utoljára porom felett megáll”.
-Október végén, november elején ezrek és tízezrek járják a sírkerteket és ilyenkor az előttünk elmentekre gondolunk. Díszítgetjük a temetőket, előkerülnek régi fényképek, talán a családok és a szívek kerülnek egy kicsit közelebb egymáshoz. Így állunk most meg és minden évben ennél emlékműnél, amikor több mint 300 magyar katonára gondolunk, akik az I., II. világháborúban vesztették életüket és nem tértek haza, nem jöttek ide vissza Palotára hozzátok. Jelképesen amikor megállunk minden évben ennél az emlékműnél, gondolunk azokra is ezekben a napokban, akik távol nyugszanak tőlünk, akiknek a sírjainál nem tudunk megállni, akiknek a sírjához nem tudjuk az emlékezés virágát, életnek és a világnak a szimbólumát: gyertyát vagy mécsest letenni. Gondolunk rájuk is. Elment, elmentek tőlünk. A halál, az mindig megdöbbenti az embert, elgondolkodtatja az embert magunk mulandósága felől is, s így van, amikor mások mulandóságáról gondolkodunk el. Enni lenne az élet: születés és halál, ennyi lenne az élet- néhány év vagy évtized, amit ezek a katonák megéltek. Aztán különösen fáj a halál mellett az ő haláluk, mert úgy haltak meg, hogy emberi bűn és emberi gonoszság rövidítette le az ő életüket, nem az Isten által kiszabott időt élték, mert minden háború, maga a Honvédő Háború. Valahol az emberi gonoszság, az emberi bűnnek a következménye ez. Mennyi család- nagyhatalmi érdekek, a háború önzősége miatt nem kapta vissza gyermekét. Mennyi családban szűnt meg ez a harmónia, amit ez a szoborcsoport ábrázol; szakadt el fiatal gyermek, édesanya az ő apukájától, férjétől, hitvestársától. Halál mellett sokszor ilyen értelmetlen emberi gonoszság miatt történt halál különösen fáj. Még inkább fáj, hogy ők úgy mentek el, hogy sírjukat sem tudjuk. Úgy mentek el, hogy talán egy jelzetlen tömegsírban, talán árokparton, mezők alatt nyugszanak és alusszák örök álmukat. Ha már elszakadunk a szerettünktől, vigasztaló lehet odalépni a hantjukhoz, hogy tudjuk, hol pihennek. Ez a több mint 300 palotai családnak ez sem adatott meg. Elvesztették szerettüket, oly hirtelen a háború viharában és még sírhantjukat sem tudjuk. Ami vigasztaló lehet az az ige, az Isten szava, amely azt mondja, hogy ő tudja, hol nyugszanak. Ő mindannyiunkat számon tart. Nyugodjanak itt közeli sírkertekben, vagy távoli földön jeltelen sírokban, Isten számon tartja gyermekeiket – mondta többek között Bátovszky Gábor.
Az evangélikus lelkész szavait követően Simonfi Sándor, a Rákospalota-Óvárosi Református Egyházközség esperes-lelkésze mondott egy imát az elveszített gyermekekért, társakért, majd a Miatyánk szavainak elhangzása után Kiss Domokos, a Budapest Rákospalota-Újvárosi Református Egyházközség lelkésze szólt arról, hogy nem halottakat áldunk, hanem élőket.
A megemlékezés virágait ezután először dr. Pálinszki Antal, alpolgármester és Fekete István, önkormányzati képviselő helyezte el a XV. kerületi Önkormányzat nevében a szobornál, majd Dudás Lajos és özvegy Sinka Pálné a Gazdakör nevében, illetve Juhász Sándor, az Ipartestület nevében koszorúzott, valamint a palotai családok képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit.
Az emlékező összejövetel a Szózat közös eléneklésével ért véget.