Menu

Díszmadarak kiállítása és versenye

2004.10.11.

Ahogy a korábbiakban már olvashatták a honlapon, a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetsége H-1 Rákospalotai Egyesülete harmadik alkalommal szervezte meg a hétvégén a díszmadár kiállítást a Kozák téri Közösségi Házban.

-A háromnapos kiállításon a gyerekek és felnőttek közel 320 madárral találkozhattak – mondta Tóthné Bezerédi Erika, a ház vezetője. Voltak egzotikus pintyek, kanárik, kis- és nagypapagájok, díszbaromfik és díszfácánok. Mivel pénteken a gyerekcsoportok ingyen jöhettek a kiállítást megnézni, így elég sokan jártak nálunk. Ugyanígy a hétvége folyamán is sok látogatónk volt. Mivel elég sok kanári vett részt a kiállításon, így szakmai zsűri értékelte a szín- és az alak kanárikat. A zsűri tagja Ács György és Viasz Péter volt, mindketten a Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetségének hivatalos döntnökei. A többi madarat nem szakmailag bíráltuk, illetve a közönség szavazott több kategóriában
A verseny végeredménye:
Szín kanárik:
1. Bálint Ferenc – piros kanári
2. Matuszka Zoltán – sárga- ackhát mozaik kanári
3. Breznik János – sárga kanári
Alak kanárik:
1. Király Károly – yorkshire
2. Cserba László – gloster 1.
3. Cserba László – gloster 2.
Közönségdíjasok:
Óriás papagáj: Dr. Papné Horváth Hajnalka – kék-sárga ara
Nagypapagáj: Farkas László – skarlátszárnyú
Középpapagáj: Somlói György – pennant
Kispapagáj: Matuszka Zoltán- neofemák
Egzota: Tőkés Lajos – gold amandina
Kanári: Zszezserán József
Díszfácán: Tóth István – gyémánt fácán
Díszbaromfi: Tóth István – selyemtyúk
Különdíjas: Tóth Krisztina – beo
Az első három helyezett és a közönségdíjasok serleget és oklevelet, a többi részt vevő csak oklevelet kapott.