Menu

Masters világbajnok Takács Mária

2004.09.30.

„Takács Mária a női súlyemelők 75 kg-os kategóriájában aranyérmet szerzett az ausztriai Badenben tartott masters-világbajnokságon. A magyar versenyzőnő 172,5 kilogrammos összteljesítménnyel végzett az élen, míg a világbajnokságon öt új korosztályos csúcsot is felállított”-olvashattuk a híradásokban szeptember 27-én.

Takács Mária eredménye azonban többszörösen is kiemelkedő a XV.kerület életében: a kerületben él négy éve (először Rákospalotán, jelenleg Újpalotán), ő az első nemzetközileg is jegyzett versenyzője a magyar női súlyemelésnek, a női és a férfi súlyemelők között világcsúcstartó a pályafutása során szerzett érmek tekintetében: 65 Európa- és Világbajnoki érmet szerzett valamivel több mint egy évtized alatt. A legelsőt 1987-ban Floridában, a legutolsót- ami arany- pedig a hét elején az ausztriai Badenben.
-Szerencsére alkatilag soha nem látszott rajtam, hogy milyen sportágat űzök, s mivel soha nem reklámozom magam, így mindenki úgy fogad el, amilyen vagyok. Egyszerre vagyok ember és nő- mondta Takács Mária. A mostani Masters (Senior) Súlyemelő Világbajnokságra 568 súlyemelő érkezett 42 országból.
-Alig fél év alakult meg a XV.kerületi Sportiskola SE súlyemelő szakosztálya, így a VB-n már nemcsak Magyarországot, hanem a XV.kerületet is képviseltem. A 35 év felettiek versenyében a 75 kilogrammos súlycsoportban sikerült mind a hat gyakorlatomat hibátlanul végrehajtanom, miközben a világbajnoki csúcsokat is sorra döntöttem meg. Nagyon boldog vagyok, hiszen a sportiskola fennállása óta én szereztem meg az első világbajnoki aranyérmet. Mindezért köszönetet kell mondanom egyrészt a nemrégiben elhunyt Budai Péternek, aki rábeszélt arra, hogy térjek vissza, folytassam a sportolói pályafutásomat. Másrészt köszönet illeti dr. Géczi Istvánt, az Ifjúsági és Sportközpont igazgatóját, a XV. kerületi Sportiskola SE elnökét, aki lehetőséget biztosított arra, hogy edzhessek a Budai II. László Stadionban illetve érdekemben létrehozta a súlyemelő szakosztályt.
-Nagyon jó hangulat volt Badenben, a világbajnokság helyszínén. Állandóan telt ház előtt szerepelhettek a sportolók, ami annak is betudható, hogy a seniorok elsősorban a verseny szeretete miatt állnak rajthoz.
A honlap olvasói nevében is gratulálunk Takács Máriának a szép sporteredményhez.