Menu

Nyit a koripálya!

2018.12.10.

Idén sem maradnak sportolási lehetőség nélkül a jég szerelmesei. A képviselő-testület egy mobil korcsolyapálya felállításáról döntött, ami december 11-én nyit a Czabán iskola udvarán.

„Idén a korábbi megszokott helyszínen, de új technikai megoldással készülünk a télre – mondta el korábban Tóth Imre alpolgármester. – A Czabán iskola udvarán ugyanis egy olyan 380 négyzetméteres jégpálya épült fel, melynek használata független az időjárástól.”

A pálya december 11-én nyit ki ünnepélyes keretek között, és ezúttal csak március 8-án zár be. A kerületiek számára ingyenesen használható létesítmény tanítási napokon 8-tól este 6 óráig, azon kívül pedig 10-től este 8 óráig lesz nyitva.

„Idén is biztosítjuk majd az óvodások és iskolások számára a délelőtti időszakokban a szervezett formában történő korcsolyázás lehetőségét, sőt a gyerekek fuvaroztatását is segíteni fogjuk. A lakosság pedig a délutáni, illetve a hétvégi, ünnepnapi időszakban tudja majd használni a létesítményt – tette hozzá az alpolgármester.

A pálya mellett továbbra is lehetőség lesz korcsolyát bérelni, így mindenki számára biztosított a sportolás és mozgás.

 

(Forrás: XV Média, Fotó, archív: XV Média, Nagy Botond)