Menu

Zilahy Györgyre emlékeztek

2004.09.27.

Zilahy György festőművész 75. születési évfordulója alkalmából kiállítás keretében láthatók alkotásai a Csokonai Művelődési Ház előterében és klubszobájában. Ebből az alkalomból a művész családtagjai, barátai, tanítványai jöttek össze egy baráti találkozóra a kiállítás helyszínén szeptember 22-én.

Ahogy az egyik tanítvány és egyben a kiállítás szervezője Ferk Ilonka, festőművész elmondta, az emlékkiállításokhoz mindig kötődik egy találkozó, hiszen Zilahy György már 38 éve nincs az élők között.
-Sajnos, egyre kevesebben gyűlünk össze egy-egy ilyen alaklommal, hiszen nagyon sokan már idősek a tanítványok között illetve többen vidéken élnek, és nehezükre esik már az utazás. Azért velünk volt a tanítványai közül többek között Börcsök László, Solt Júlia, Dombi Lívia valamint Zilahy György felesége, lánya és két fia.
Zilahy György a Képzőművészeti Főiskolán végzett Domanovszky Endre tanítványaként 1956-ban. Tanulmányai befejezése után visszavonultan dolgozott, kiállításokon is ritkán szerepelt. Gyakran tartózkodott a tokaji művésztelepen. Az idén éppen 50 éves tokaji művésztelep vezetését a nemrégiben elhunyt Fischer Ernő, festőművész látta el kezdetben, de segítő tanárként vele együttműködött Zilahy György, Xantus Gyula, Tamás Ervin, Halász Szabó Sándor is. A művésztelep létrejöttét Tamás Ervin az első csoportos kiállítás alkalmával (1956.október) a következőképpen fogalmazta meg: ”A tokaji művésztelep véletlenül jött létre. Kezdetben azzal a céllal, hogy a képzőművész körökben tanító művészek szakmai, pedagógiai fejlődését szolgálja a Népművészeti Intézet égisze alatt”. Zilahy György a Népművészeti Intézet (később Népművelési Intézet) munkatársaként bejárta az országot. Az útjai során gyűjtött motívumokat, falusi házak, kerítések, temetők emlékét használta fel balladai hangvételű festészetében.
A Csokonai Művelődési Házban látható kiállításon a tárlóban megtekinthetők azok a részletek, tárgyak is Zilahy György életéből, melyekből kiderül, hogy volt munkahelyéhez, a Postás Művelődési Központhoz is szoros szálak fűzték, valamint az utolsó fénykép róla, melyen édesapjával beszélget halála előtt nem sokkal.