Menu

Kerületi jó ügyekért

2018.11.30.

Jó példák a XV. kerületből: a Szenior Örömtánc csoport

Idén is több mint tízmillió forinttal támogatta a kerületi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok munkáját Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata.

A Szenior Örömtánc Csoport szépkorúakból álló társaság, akik nagyon szeretnek táncolni, mozogni. Ezzel nagyon sokat tesznek az egészségük érdekében, a jó kondícióért, valamint az időskori demencia ellen.

Nem véletlen a szlogen megválasztása sem: ZENE-MOZGÁS-ÖRÖM-AGYTORNA!

Nagyon sok idős ember él magányosan, akiknek nincsen már kapcsolatuk az egykori kollégákkal, esetleg elváltak, megözvegyültek, gyerekeik kirepültek otthonról. A szeniortáncban baráti társaságok alakulnak, átélhetik a közösséghez tartozás jóleső érzését.

A fiatalkori zenékre táncolva a résztvevők megfeledkezhetnek a korukról, boldogság költözik a lelkükbe. Minden táncfoglalkozásokon a régi táncok ismétlése mellett újakat tanulnak. Ezek egyszerű, rövid koreográfiák, azonban itt is meg kell jegyezni, hogy merre és mennyit lépjen az ember, és melyik lábbal. Ezért ez kitűnő agytorna és memóriagyakorlat. A mozgás és a  koreográfiák segítenek megelőzni az Alzheimer-kórt. Tanulmányok támasztják alá, hogy a fizikai tevékenységek közül egyedül a tánc az, amely védelmet nyújt a demenciával szemben.

A csoport összetétele nagyon változó. A legidősebb 82 éves, de minden órát mosolyogva táncol végig.

A csoport már kétszer volt Bernecebarátiban egy kellemes hétvégére, kirándulással és sok-sok táncolással egybekötve. Több felkérésnek is eleget tett, hogy a táncukkal szerepelhessenek. Mivel Kassa a testvérvárosunk, ezért a csoport nemrég meghívást kapott egy ottani szereplésre, ahol fantasztikusan érezte magát mindenki, nagyon vidám két nap volt. Már a táncon kívül is tudnak együttmozogni: voltak közösen moziban is.

A Szenior Örömtánc Csoport élményeihez hasonlók érdekében Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának vezetői a jövőben is támogatni kívánják a kerületi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok munkáját.