Menu

Kerületi jó ügyekért

2018.11.20.

Jó példák a XV. kerületből: a Kinizsi Technikai és Tömegsportklubok Köre

Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzata idén is több mint tíz millió forinttal támogatta a kerületi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok munkáját.

A Kinizsi Technikai és Tömegsportklubok Körének szabadidős sporttevékenységét a rendszerváltozást követően, 1990-ben kezdte meg a XV. kerületben, a Kert köz 2. szám alatti „bázisán”. Az eltelt 28 év során csakúgy, mint a többi amatőr sportegyesület, ez a szervezet is megküzdött a változó világgal és az általa hozott feltételekkel, feladatokkal, nehézségekkel. Sikerei és egyben büszkesége, hogy 28 év után is megőrizte eredeti értékeit, a sportba vetett hitét, továbbá azt a tényt, hogy a játékban ismerik a tréfát…

Tevékenységének fő területe a szabadidősport, hogy a környéken lakók részére kulturált körülmények között biztosítani tudják a sportolási, kikapcsolódási lehetőséget. Asztalitenisz, darts, női torna várja a klubházban az érdeklődőket. Szabadidősport szakosztályában lehetőség van bowlingozni (XIII. kerületi pályán) valamint a kondicionáló termük felszereltségét is folyamatosan fejlesztik.

A versenysportban is meghatározó szerepet játszik az egyesület. Elég, ha csak a magyar nemzeti bajnokságok egyes osztályaiban szereplő csapataikról beszélünk, úgymint kézilabda és az egyre népszerűbb floorball. A következő szezontól az országos bajnokságon ismét részt fognak venni a darts csapatukkal.

A 2013. évi vezetőség váltást követően felújításra került az egyesület klubháza, melyhez önkormányzati támogatás is társult. A pályázataikat szabadidősportos rendezvényekre nyújtották be, melynek keretében Mikulás futást, Női Spotnapot, Sportpróbálót szerveztek, ahol minden korosztály számára biztosították a mozgási lehetőséget.

A Darts szakosztálya évente 3-4 alkalommal szervez amatőr versenyeket, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. Az egyesület megújult honlapja még fejlesztés alatt, de sok információ már megtalálható a www.kinizsittk.eu oldalon.

A sport mellett az egészséges életmód népszerűsítését is felvállalta a szervezet, ennek kapcsán előadás sorozatot szervezett, ahol a „Vándorszínész” Papp János mesélt korzikai gyalogtúrájáról és vendégelőadó lesz Monspart Sarolta tájfutó világbajnok is, aki a szenior korban végzett mozgás szükségességéről győzi majd meg az érdeklődőket november 30-án.

Az egyesület tervei között szerepel egy „TÁRSASJÁTÉK KLUB” létrehozása, ahol 10 éves kortól várja majd a játszani szerető gyerekeket és felnőtteket. A kínálatban várhatóan szerepet kapnak a legújabb asztali játékok is és a klubtagok  játékvezetők segítségével ismerkedhetnek meg az újdonságokkal.

Az egyesület szeretettel várja rendezvényeire az érdeklődőket, akik akár tagként csatlakozhatnak is a KINIZSI TTK-hoz, ahol megfizethető tagdíjak mellett használhatják a létesítményeket és részt vehetnek a szabadidős tevékenységekben.

Az egyesület szakosztályai: asztalitenisz, darts, floorball, kézilabda (női és utánpótlás), lövészet, szabadidősport (kondicionáló torna, bowling. A Társasjáték klub alakulóban.

A Kinizsi Technikai és Tömegsportklubok Körének eredményeihez hasonló sikerek érdekében Budapest Főváros XV. Kerület Önkormányzatának vezetői a jövőben is támogatni kívánják a kerületi civil szervezetek, egyesületek, alapítványok munkáját