Menu

Mobilitási Hét, bővülő testvérvárosi kapcsolatok

2004.08.25.

Harmadik éve rendezik meg Európában a Mobilitási Hetet, melynek néhány részletéről, valamint a testvérvárosi kapcsolatok bővüléséről Gyurcsánszky János alpolgármester beszélt nemrégiben a sajtó képviselőinek.

– Tavaly elsőként rendeztük meg a Mobilitási Hetet és voltunk a hét település között, akik vállalták ennek a programnak a megszervezését. Idén szeptember 16-22. között lesznek a programok, melyen számítunk az intézmények részt vételére és szeretnénk, ha sokkal többen jönnének el, mint tavaly. Minden napra egy-egy kiemelt programot tervezünk: lesz Esélyegyenlőség Napja, Egészség és Sport Napja, Virágos utcák és terek Napja, Kerékpározás Napja, Biztonságos közlekedés Napja illetve az Autómentes Nap, amely napon bízunk abban, hogy nagyon kevés autó fog közlekedni az utakon.

– Testvérvárosi együttműködésünk hamarosan bővülni fog – folytatta az alpolgármester úr. Egyedülálló példaként ennek a szervezője a kerületi Horvát Kisebbségi Önkormányzat: ő lesz az egyik fél, aki aláírja az együttműködést, a másik a XV. kerületi Önkormányzat, a harmadik a határmentén található Tótszentmárton község, ahol a kisebbségi önkormányzat tölti be a helyi önkormányzat szerepét is és ahol döntő többségében horvát anyanyelvű magyar állampolgárok laknak, akik a hagyományokat kiemelkedően ápolják. A negyedik partner pedig Kralovec járás önkormányzata. A négyoldalú megállapodás hamarosan megkötődik.

– Kína nagyvárosából- Samning – érkezett egy delegáció nemrégiben, amely azt kérte kerületünktől tekintettel, hogy nagyon sok kínai vállalkozó, állampolgár él itt Magyarországon, a kerületben, hogy kössünk együttműködési megállapodást. Ennek volt az első tárgyalása nemrégiben, mely egy szándéknyilatkozat formájában valósult meg. A későbbiekben pedig a képviselő-testületnek kell állást foglalnia. Reméljük, hogy az együttműködés hosszú távú és gyümölcsöző lesz.