Menu

Díszablakot avattak

2004.08.23.

Augusztus 20-án a tavaly megkezdett hagyományokat folytatva díszablak avatására került sor a Polgármesteri Hivatalban.

Tavaly október 23-án a földszint és az első emelet közötti ablaktáblákat festette meg Becker Beatrice üvegfestő, míg most az első és második emelet között található ablakok újultak meg az üvegfestő keze nyomán.

Az avatóbeszédet Gyurcsánszky János tartotta, aki szavaiban hangsúlyozta, hogy a kerületben nagy célkitűzés, hogy a jelenben gondoljunk a múltra és az ifjúságot is emlékeztessük erre. A Deák év alkalmával emléktábla, díszkút valósult meg, a Kossuth emlékkert szintén a múltat őrzi, ugyanúgy mint az újpalotai lakótelep fennállásának 30 évfordulója alkalmából elhelyezett emléktábla, illetve a Városháza polgármesteri folyosóján az arcképcsarnok, valamint a díszpolgárok arcképcsarnoka. Tervek között szerepel az 1848-49-es szabadságharc hőseinek emléktábláinak avatása.

– Most folytatjuk a hagyományt, hogy megőrizzük a múltat: az üvegfestő templomot, eseményeket alkotott, emlékeket állított az itt élőknek.

A beszédet követően Hajdu László polgármester, Király Csaba, alpolgármester, dr. Pálinszki Antal, alpolgármester és dr. Nagy Antal, jegyző leplezte le az új díszablakokat.

Becker Beatrice, üvegfestő az avatást követően kérdéseimre válaszolva elmondta, hogy bár nem kerületi lakos, de nagyon örült a felkérésnek, melyet még a tavalyi év folyamán kapott.

– Ez egy kihívás, hogy történelmi témákat fessek meg. Tanulmányoznom kellett a kerület kultúrtörténetét, kaptam sok-sok dokumentációt: fotóanyagot, írásos emlékeket. Mivel elég sok szabadidővel rendelkeztem akkoriban, így alaposan elmélyültem a témában. A tervezés ezt követően kezdődött: megcsináltam a vázlatokat, majd a kidolgozottabbakat, melyet elég sokan megtekintettek. Utána indult el a tényleges munka: a kartonok elkészítése mérethű arányosan, illetve maga a festés, ami közel másfél hónap volt. Idén már sokkal könnyebb volt, mert volt gyakorlatom. Így is napi tíz óra festéssel egy hónap alatt végeztem az ablakok díszbe varázslásával. Idén volt olyan, ami felkerült az ablakra, mert tavaly kimaradt helyhiányában és voltak új dolgok pl. konkrétan Újpalotáról egy ablak. Tavaly történelmi személyiségeket is bele kellett vennem: Deák, Kossuth. Ott azért nem teljesen Rákospalotáról szólt minden, egy kicsit több volt. A mostani pedig szinte csak a kerületről szól: helyi épület pl. a tavalyról kimaradt református templom. Konkrétan most van egy olyan felkérésem, hogy van egy olyan üvegfelület, ahova az összes polgármester, jegyző, híres ember névsora felkerüljön visszamenőleg az 1800-as évekig, melyhez komoly gyűjtőmunka szükséges – mondta Becker Beatrice.