Menu

Ünnepség és kitűntetések a Köztisztviselők Napja alkalmából

2004.06.30.

Június 29-én volt a Köztisztviselők Napja alkalmából rendezett ünnepség a Polgármesteri Hivatal Dísztermében. A Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete 1996-ban kezdeményezte, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je legyen a Köztisztviselők Napja. Ezt a napot 1997-ben tartották meg először.

A XV. kerületi ünnepségen először Rusznyák Géza köszöntötte a megjelenteket: Hajdu László, polgármester urat, Gyurcsánszky János és Király Csaba alpolgármester urakat, dr. Nagy Antal jegyző urat, a köztisztviselőket, a munkavállalókat, a meghívott önkormányzati képviselőket, majd Bebesi-Horváth Kata és Varga Lajos, a Madách Színház színművészei musical összeállítással szórakoztatták az egybegyűlteket. Részletet hallottunk a Hair, a Kabaré, az Elisabeth, a Valahol Európában, a Jekyll és Hyde musicalből, a Ghost című film zenéjéből; felcsendült többek között a New York, New York című dal, valamint Phill Collins egyik sikerszáma. A műsor végén pedig szinte a közönséggel együtt énekelték a művészek az Azért vannak a jó barátok című népszerű slágert.
Ezt követően mondott ünnepi köszöntőt dr. Nagy Antal jegyző úr, aki beszédében hangsúlyozta, hogy ez az ünnepség épp oly szerény, mint maga a köztisztviselő; nem tesznek mást ezen a napon, minthogy egy pillanatra megpihennek.- mondta többek között a hivatal vezetője. Az elismerésekről szólva a hivatal vezetője elmondta, hogy nemcsak ezen a napon érkeznek a köztisztviselők felé: az ügyfelek, az állampolgárok az év többi napján is egy-két jó szót mondanak, elismeréseket fogalmaznak meg. Hosszú távú cél a közmegelégedés megszerzésére, megtartására irányul, melyet a napi munka magas szinten való tartásával érhetik el. Ennek érdekében törekednek a pontos munkavégzésre, az egyszerű, világos, közérthető kommunikációra, a Városháza komfortosítására, a munkakörülmények folyamatos javítására, a kapcsolatok harmóniájának megőrzésére, a tudásszint növelésére, újabb és újabb kihívások feltételrendszereinek biztosítására. A törekvéseket az önkormányzat vezetése támogatja és az eredményeket megbecsüli.
Az ünnepi köszöntő után került sor az „Év köztisztviselője” vándordíj, a kitüntető címek, a polgármesteri dicséretek, a kisplasztikák, a jubileumi és a hűségjutalmak átadására.

A Polgármesteri Hivatal jegyzője által alapított „Az Év Köztisztviselője” vándordíjat dr. Nagy Antal, jegyző úr adta át. A vándordíj a hivatali dolgozók szavazata alapján érdemelhető ki, így 2004-ben Sütő Lászlóné, az Okmányügyi Osztály vezetője kapta, aki idén 30 éve a hivatal köztisztviselője.

A kitűntető címeket szintén dr. Nagy Antal jegyző úr adta át azoknak, akik tartósan kiemelkedő munkát végeztek.
Címzetes főtanácsosi címben részesült dr. Trinn Miklós, a Jogi és Szervezési Osztály jogtanácsosa
Címzetes vezető főtanácsosi címet kapott:
Pásztory Imréné, a Szociális- és Egészségügyi Osztály gazdasági ügyintézője Varga Zsuzsanna, az Építésügyi Osztály területi építésügyi ügyintézője kapott.
Címzetes főmunkatárs címben részesült
Budai Istvánné, a Polgármesteri Hivatal katonai előadója
Csapné Bognár Klára, az Igazgatási Osztály ügyfélszolgálati ügyintézője
Kepes Darinka, az Építésügyi Osztály építésügyi ügyintézője
Szopperné Holler Éva, az Okmányügyi Osztály munkatársa
Thészné Budai Judit,a Szociális és Egészségügyi Osztály családvédelmi ügyintézője

Ezután Hajdu László, polgármester a Polgármesteri Hivatal azon dolgozóinak nyújtott át „Polgármesteri Dicséretet”, akik kiemelkedő teljesítményük vagy huzamosabb időn át tanúsított eredményes munkavégzésük elismeréseként érdemelték ki ezt a dicséretet.
Polgármesteri Dicséretet kapott:
Drescher Ferencné, a Polgármesteri Hivatal pénztárosa
Jáger József, a Vagyon- és Lakásgazdálkodási Osztály lakásügyi ügyintézője
Pagonyiné Szabó Mónika, az Okmányügyi Osztály közlekedési ügyek ügyintézője
Pfliegel Katalin, a Művelődési, Oktatási és Sport Bizottság titkára, a Szerb és Román Kisebbségi Önkormányzat titkára
Popovics Miklósné, a Szociális és Egészségügyi Osztály ügyintézője
Szalay Éva, a Gyámhivatal gyámügyi igazgatási ügyintézője
Varga Brigitta, a Jogi és Szervezési Osztály hivatal ellátó ügyintézője
Varga Péter, a Polgármesteri Hivatalban a polgármester úr gépkocsivezetője
Zana Anasztázia, a Polgármesteri Hivatalban a polgármester titkárnője
Zbiskó Ernőné, az Igazgatási Osztály iktatója

Hajdu László polgármester és dr.Nagy Antal jegyző ezt követően Beke György szobrászművész által készített kisplasztikát adott át a köz szolgálatában kifejtett eredményes, a hivatal hírnevét öregbítő és a kerület lakosságát szolgáló egyenletes teljesítményért.
Kisplasztikát kapott:
Németh Alajosné, az Adóügyi Osztály munkatársa
Pénzügyi Osztály pénzügyi csoportja ( átvette: Udvary Lászlóné, csoportvezető
Oktatási, Művelődési, Ifjúsági és Sport Osztály ifjúsági és sport csoportja (átvette: Budai Péter, csoportvezető)
Jogi és Szervezési Osztály hivatali ellátó csoport (átvette: Boldogfalvi Anna, csoportvezető)
Szociális és Egészségügyi Osztály gyámügyi és közhasznú munkacsoport ( átvette: Moórné Hajdó Ilona, csoportvezető)

Jubileumi és hűségjutalmakat adott át Hajdu László polgármester és dr.Nagy Antal jegyző:
Jubileumi jutalmat kapott:
40 éves: Farkas Károly
35 éves: Ujj Béláné, Szabó Lászlóné, Herrich Lászlóné, Hámm Györgyné, Budai Istvánné
30 éves: Pálfi Józsefné, Filóné Dóra Ildikó, fercsik Andrásné, Bütösiné Peregi Ildikó
25 éves: Banus Ildikó

Hűségjutalmat kapott:
20 éves: dr. Major Lászlóné
15 éves: Kollai Istvánné

A kitüntetések átadása után Hajdu László, polgármester úr mondott pohárköszöntőt, melyben hangsúlyozta, hogy a köztisztviselőnek mindig formában kell lennie, jó arcot kell mutatnia, hiszen erre tettek esküt, bármi is történjen odahaza, az ügyfél nem veheti észre. Ehhez kívánt sok türelmet, sok erőt és a magánéletben is sikereket a polgármester úr.