Menu

Tűzugrás Szent Iván éjszakáján

2004.06.25.

A hagyományoknak megfelelően június 24-én, Iván napján a Pestújhelyi Közösségi Házban Szent Iván éjszakai táncház és tűzugrás volt.

A programra a „Pestújhelyiek családi ünnepei” kiállításra beérkezett anyagot szolgáltatók is meghívást kaptak, hiszen ennek a napnak a végén kerültek le a falakról, az asztalokról az emlékek, hogy visszatérjenek családi körbe őrizve a régmúlt eseményeit. A Külvárosi Szalonban kiállított tárgyak között volt a „Pestújhely legszebb kertje” pályázat díjkiosztója. Az első helyezést Gelányiné Slezák Mária érte el, akinek a jutalma egy 6 ezer forintos a Gazdaboltban levásárolható utalvány, míg a második helyezett Viskiné Wozner Henriett lett. Ő egy 4 ezer forintos vásárlási utalványt kapott. A „Portaszépítő versenyre” nem érkezett pályázó, így a díjak sem kerültek kiadásra.
Az esti program a kertben folytatódott, ahol a Mező együttes muzsikájára rophatták a táncok az egybegyűltek. A sötétedést követően – fél 9 körül – a tűz lángjai is fellobbantak, a tánc pedig folytatódott egészen éjfélig. Ekkor következett be a nap illetve az éjszaka fénypontja: a tűzugrás, melyet mindenki jó hangulatban hajtott végre. Jövőre ismét lesz Szent Iván éj!!!