Menu

Roma Nap hetedszer

2004.06.08.

Hetedik alkalommal rendezte meg június 5-én a Roma Napot az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium Rákospalotai Javítóintézete.

– Hagyományos már ez a nap, amely az idei évben két újdonságot is tartogatott – mondta az intézet vezetője Acél Anna. Egy olyan kiállítás megnyitója volt, mely az itt élő gyerekekről szólt. Aszódi Zsuzsa, festőnő ugyanis közel fél éven keresztül nap mint nap bejött és a lányokról készített csodálatos, kifejező portrékat. A másik különleges programja a napnak a Roma nők a mai társadalomban című pódium beszélgetés volt Varró Szilvia újságírónő vezetésével. Magam sem hittem volna, hogy ilyen éles, heves vitát vált ki a téma. Szerencsénkre az aszódi, a zalaegerszegi fiúk is részt vettek ezen az összejövetelen, így több oldalról, több szempontból folyhatott szinte abbahagyhatatlanul a vita. Sajnos, másfél óra után idő hiányában be kellett rekeszteni a beszélgetést. Az egyik kislány például megkérdezte, hogy most azzal, hogy az Európai Unióhoz csatlakoztunk, vajon kevesebb lesz-e az előítélet a romákkal szemben. A válasz pedig nem váratott magára: A kérdés jogos, bizony papíron már most sincs előítélet, de sajnos, mindezt belül kell megoldanunk.
– Zalaegerszegről, Aszódról, Kalocsáról, Esztergomból és a főváros egyik intézményéből –az Alföldi utcai TEGYESZ –ből – jöttek erre a napra a fiúk és a lányok. Az utóbbi helyen működő kézműves szakkör és a mieink között kezd egy nagyon szoros kapcsolat kiépülni- folytatta a beszámolót Acél Anna. A nap folyamán több program várta a fiatalokat- a mesterségek utcája (üvegfestés, fazekasság, kézi formázás, bőrözés, szövés), többen felléptek énekkel és tánccal, volt töltött káposzta evés és bográcsgulyásozás. Délelőtt Bernáthné Mohácsi Viktória, a hátrányos helyzetű és roma gyermekek integrációjáért felelős miniszteri biztos tartott egy előadást, pontosabban egy nagyon szép és elgondolkoztató megnyitót tartott, majd egy fergeteges táncot ropott az itteniekkel. Ezután sajnos, el kellett mennie, mert még két helyszínen várták aznap. De sokat jelentett a gyerekeknek, hogy itt volt, hogy átérzi a problémáikat. Szó volt az iskoláztatási gondokról és, hogy mit kellene tennie az oktatási tárcának.
– Jelenleg 30 fő körül van a javító-nevelős részleg, 8 utógondozottunk van ( más intézményekből érkeztek hozzánk sok problémával) és szokás szerint teljesen telt házzal működik az anyaotthon (14 anyával, akik több mint 30 gyerekkel laknak nálunk). Ez az élet nagyon színessé teszi a világot nálunk. Közülük csak ketten vannak a javító-nevelőből, a többiek szociális okokból tartózkodnak itt. Zömében olyanok, akiknek sosem volt lakásuk, intézetisek voltak, roma származásúak, valamilyen fogyatékkal élnek, tehát akik nem elveszítettek egy lakást, hanem akik sosem éltek ilyen körülmények között – mesélte végezetül Acél Anna a Roma Nap kapcsán az intézetről.