Menu

autópálya

Még idén aláírhatják a közbeszerzési szerződést az M3-as zajvédő falának építésére

2018.09.27.

Többek között az M3-as autópálya XV. kerületi zajvédő faláról is szó volt szeptember 24-én az Országgyűlésben a napirendek előtt – írja az MTI. Az ügyben illetékes államtitkár azt  mondta a fal építéséről, hogy a közbeszerzési szerződést még idén aláírhatják, a kivitelezés 2019 tavaszán indulhat.

A kerületi zajvédő fal építésével kapcsolatban Hajdu László (DK) országgyűlési képviselő szólalt fel, aki elmondta, hogy az M3-as autópálya XV. kerületi szakaszán 2010-ig folyamatosan épült a zajvédő fal. A kerület volt polgármestere arra is kitért, többször kezdeményezte a hiányzó szakasz megépítését, és hosszú jogi procedúra után a BKK most szeptemberben hagyta jóvá a közbeszerzést.
Cseresnyés Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára válaszában kitért arra is, hogy az M3-as XV. kerületi zajvédőjének költsége 360 millió forint, és a beruházás megvalósítását kétszer is megtámadták a bíróságon. A közbeszerzési szerződést még idén aláírhatják, a kivitelezés 2019 tavaszán indulhat.

(Fotó: XV Média, Nagy Botond)